Innen még sohasem állt talpra csapat a BL-döntőben

Tíz éve történt az isztambuli csoda.

Hétfőn volt tíz éve, hogy egy törpe betolakodott az óriások játszóterére, és miközben saját hazájának is csupán az ötödik legerősebb csapata volt aktuálisan, megnyerte a Bajnokok Ligáját. Úgy, hogy már a selejtezőből is jókora szerencsével jutott tovább, a csoportkör zárófordulójában pedig három perccel a meccs lefújása előtt még kiesésre állt. Ezek után már szinte szóra sem érdemes, hogy a döntőt 0–3-ról fordította a maga javára. Emlékezzünk a 2005-ös Liverpoolra, a valaha volt legvalószínűtlenebb BL-győztesre, Isztambul hőseire.

Még hogy a Liverpool törpe lenne? Az a Liverpool, amely 1977 és 1984 között négyszer is elhódította a jogelőd Bajnokcsapatok Európa Kupáját?

Öt döntő, öt 'Pool-diadal. Figyeljük Dalglish varázslatos gólját 1978-ból!

Nos, az egyfelől történetünk időpontjánál húsz-harminc évvel korábban volt, amikor még a pénz nem játszott annyira meghatározó szerepet a klubfutballban, másfelől azokban az időkben olyan gigászok kergették a labdát az Anfield Roadon, mint Ray Clemence, Phil Neal (négyszeres BEK-győztes!), Graeme Souness, Ray és Alan Kennedy, Alan Hansen, Emlyn Hughes, no és mindenekfelett Kevin Keegan és „King” Kenny Dalglish.

A 2005-ös ’Pool azonban mind anyagi lehetőségeit, mind játékoskeretét tekintve törpe volt a riválisaihoz képest. Ám kilenc hónap leforgása alatt – amely éppen elegendő egy újszülött kihordásához – óriássá nőtt. A legendás elődök DNS-e ott volt Steven Gerrard, Jamie Carragher és a többi isztambuli hős génjeiben, és ez többet ért a font- és eurómillióknál.

A 2003–2004-es szezon pocsékra sikeredett a Mersey partján, a csapat harminc(!) ponttal lemaradva minden idők legerősebb Arsenalja mögött csak a negyedik helyet tudta elcsípni, s így selejtezőre kényszerült a BL-táblára jutásért. Gerard Houllier-t, az 1998 óta regnáló menedzsert el is zavarták, s helyére a Valenciával remeklő, UEFA-kupát nyerő Rafa Benítezt szerződtették.

Gyorsan kiderült, a legnagyobb jóindulattal is csak közepes játékoskeret birtokában nem rivalizálhat a Chelsea-vel, az Arsenallal, a Manchester Uniteddel, de még a városi rivális Evertonnal sem. A Bajnokok Ligája azonban Beníteznek való terep volt.

Igaz, már a Grazer AK elleni selejtező visszavágóján is vért izzadtak Gerrardék, az Arnold Schwarzenegger Stadionban elért 2–0-s győzelem után az Anfielden Mario Tokic az 55. percben váratlanul vezetéshez juttatta a vendégeket, s az utolsó félórában bizony feltörte a háló Carragherék hátát

De benn voltak a csoportban, az Olympiakosz, a Deportivo és a Monaco társaságában. Vereség Pireuszban, győzelem a Monaco felett, egy sovány hazai 0–0, majd egy 1–0-s győzelem La Corunában, 1–0-s zakó a II. Lajos Stadionban – így érkezett el a csoportkör utolsó meccse az Anfielden a görögök ellen, hárompontnyira a továbbjutást jelentő második helytől. És a 26. percben Rivaldo pompás szabadrúgásgóllal a görögöket juttatta vezetéshez, innen már három gól kellett az üdvösséghez.  S bár a 81. percben még csak 1–1 volt az állás, Mellor vezetést szerzett, majd Gerrard, a „csodálatos kapitány” a 87.-ben 18 méteres bombával továbblőtte a Vörösöket.

A nyolcaddöntő volt a legkönnyebb. Odahaza az eltiltott Gerrard nélkül is 3–1 a Leverkusen ellen, majd a BayArenában ismétlés, és 6–2-vel magabiztos továbbjutás. Luis García, Benítez népes spanyol kontingensének ékköve három gólt rúgott a két meccsen.

A negyeddöntőben – húsz évvel a Heysel pokla után – a Del Pierót, Ibrahimovicot, Camoranesit, Trezeguet-t, világklasszisok sorát felvonultató Juventus várt Gerrardékra. Otthon 2–1 – Luis García 30 méteres bombagóljával, amely az angol szpíkerből előcsalta a legendás mondatot: „What a goal, what a night!” –, majd Torinóban a sérült Gerrard és Didi Hamann nélkül, a bokatörése után visszatérő Xabi Alonsóval a csapatban egy heroikus 0–0, és máris készülhettek a Vörösök a Chelsea elleni elődöntőre. A Kékek (Terryvel, Drogbával, Lamparddal, Cech-vel) háromszor is legyőzték a Liverpoolt ebben az idényben, beleértve a Carling Cup döntőjét, szóval, ennél esélyesebb már nem is lehetett José Mourinho csapata. A Stamford Bridge-en olyan jól védekezett a ’Pool, hogy Jerzy Dudeknek egyszer sem kellett védenie. A visszavágón úgy nyertek 1–0-ra Gerrardék, hogy nem is rúgtak gólt! Baros Cech-vel ütközött, a labda továbbpattant Luis García elé, aki be akarta sodorni, de Gallas kivágta a gólvonalról. A szlovák asszisztens azonban úgy látta, a labda áthaladt a gólvonalon – az ismétlések bizonyították, hogy mégsem

Akárhogy is, utazhatott az isztambuli döntőre a Liverpool, s vele együtt 34 000 vérmes rajongója. Természetesen a bivalyerős Milan (Dida, Maldini, Nesta, Seedorf, Pirlo, Sevcsenko, Crespo és az „apró” ) volt a favorit, s már az első percben meg is szerezte a vezetést Paolo Maldini kapásgóljával. A bajt csak tetézte Kewell sérülése a 22. percben, helyére a 32 éves veterán Vladimír Smicer állt be, aki később nyerőember lett. A Milan továbbra is dominált, Crespo rúgott egy opportunista és egy alábökős gólt, és 3–0-s olasz vezetéssel mentek az öltözőbe a csapatok.

Nem tudjuk, Benítez mit mondott a szünetben Gerrardéknak – Csank Jánossal szólva, azt aligha, hogy „csak így tovább” –, a kapitány viszont utólag úgy emlékszik, hogy ő azt mondta a társaknak, legalább egy becsületgólt rúgjunk a 34 000 szurkolónk kedvéért, akik hónapokig spóroltak, hogy kiutazhassanak Isztambulba.

Amikor az 54. percben „Stevie” befejelte a bal sarokba Riise beadását, még senki sem hitt a csodában. Amikor az öreg Smicer élete utolsó Liverpool-meccsén (Benítez közölte vele a mérkőzés előtt, hogy nem hosszabbítja meg szerződését) 22 méterről a jobb alsó sarokba bombázott, s odaszaladt az angol szurkolók elé, hogy megcsókolja mezén a klubcímert, már éledezett a remény. S amikor a 60. percben Xabi Alonso az elrontott büntetője után bevarrta a labdát a léc alá, máris egál volt az állás a szédítő hatperces attak végén.

Dudek keze – Isten keze?!

Aztán Mejuto González játékvezető véget vetett a 90 percnek, de a hosszabbítás sem volt életbiztosítás. Főleg az utolsó perc, amikor Dudek csodával határos módon kiütötte Sevcsenko fejesét, majd a közeli duplázást is hárította.  „Én már bent láttam a labdát, azt hittem, mindennek vége” – emlékezett vissza Gerrard a „Liverpool ötcsillagos hősei” című emlékkönyvben.

A tizenegyespárbaj Dudek megdicsőülését hozta. Kezdésként Serginho mellé lőtt, majd kifogta Pirlóét, végül pedig Sevcsenkóét is. És mivel Hamann, Cissé és Smicer (megint kapott egy puszit a Liverpool-címer) is betalált, s csak Riise hibázott, Gerrardnak oda sem kellett mennie az ötödik pontrúgáshoz. „Jobb, hogy így történt. Olyan ideges voltam, hogy biztosan kihagyom ” – idézte fel élete legfontosabb, el nem végzett tizenegyesét a kapitány.

Megvolt az ötödik BEK/BL-diadal, amivel „ötcsillagos hősök” lettek Gerrardék. Ha mást nem, egy jópofa könyvcímet biztosan ért az isztambuli csoda.