Bernd Storck: Hát ez nem volt egyszerű

Egyik kérdés a másik után pattant le a kapitányról a Feröer ellen keservesen megnyert mérkőzés után.

2015. 10. 08. 21:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MNO kérdésére, miszerint a látványos második félidei javulás alapján nem gondolja-e, hogy az első félidőben hibás felállásban szerepeltette az alakulatot, azt felelte, bízott mindenkiben, a kezdőkben és a cserejátékosokban is, tehát nem.

A görögországi vasárnapi kilencven percre előreutalva azt mondta, nem tudni még, mi akarjuk-e kontrollálni a mérkőzést, ugyanis át kell tekinteni a sérültlistánkat, és figyelembe kell venni, hogy bár Görögország a csoport utolsó helyezettje, játékosaik színvonalas csapatokban, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában szerepelnek; jó meccset vár.

 

Lars Olsen, a feröeriek dán trénere úgy értékelt, jó jelnek tűnt, hogy gyorsan, már a 11. percben vezetést szereztek, és kezükben tartották a mérkőzés alakulását az első játékrészben. Fordulás után azonban meglepték a magyar cserék, Böde Dánielre például – valószínűleg a válogatott utóbbi mérkőzései alapján – egyáltalán nem számított, főleg arra nem, hogy ilyen fizikai fölénye lesz a védők közt, és kétszer be is talál.

– A második félidő első húsz percében tehát a magyarok megérdemelten vették át a vezetést, nyomás alatt voltunk, utána mindent megtettünk, két helyzetünk is volt, de nem sikerült betalálnunk, voltak bírói hibák is – fogalmazott Olsen, de a tizenegyesgyanús helyzettel kapcsolatban nem panaszkodott különösebben.

Az utolsó fordulóban Románia ellen mindazonáltal ugyanilyen elánnal játszanak majd, de a hajrában beszedett piros lap miatt a csapat nem tud majd rendes összetételében játszani, persze visszatérőjük is lesz. No és hazai pályán, műfüvön szerepelnek, ami az ő teljesítményüket szerinte 20-30 százalékkal megdobja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.