Lezárult a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozata. Már lehet tudni, mely csapatok jutottak ki egyenes ágon a kontinensviadalra és kiknek kell pótselejtezőt játszaniuk. Sajnos a magyar válogatott az utóbbi kategóriába került egy igazán szerencsétlen végjátéknak köszönhetően.
Ha figyelmesen végigböngésszük a csapatokat, egy nagyágyú nevét nem találjuk az Eb-résztvevők és a pótselejtezősök között, Hollandiáét. Az Oranjéval utoljára 1984-ben esett meg az, ami tegnap bizonyossá vált: a válogatott nem jutott ki az éppen aktuális kontinensviadalra. Már év közben lehetett érezni, hogy baj van a csapat teljesítményével. A selejtezősorozat vége felé edzőváltás történt, az addigi tréner Guus Hiddink távozott, helyére pedig Danny Blind lépett, aki az utolsó négy mérkőzésből hármat elvesztett.
A holland nemzeti tizenegy az utolsó, csehek elleni mérkőzésen, hazai pályán kozmetikázhatta volna szörnyű teljesítményét. Sőt, az eredmények kedvező alakulásával még a csoport harmadik helyének megszerzésére is esélye volt. A fiatal, 24 év átlagéletkorú csapat azonban otthon nem bírt az emberhátrányban futballozó csehekkel. Több szakember szerint a fiatalítással egybekötött csapatépítés igen rögös úton halad. Mindenesetre a jelenlegi szövetségi kapitánynak nincs szándékába lelépni – mint ahogy az BBC-n olvasható –, folytatja munkáját, hiszen a kontraktusa 2018-ig szól, és ő hisz csapatában.
„Az egész selejtezősorozat miatt csalódottságot érzünk. Sajnos nem voltunk elég jók" – nyilatkozta Danny Blind szövetségi kapitány. Az edző szerint a keretüket sújtó sérüléshullám volt a kudarc egyik legfőbb oka.
„Nagyjából 12-15 játékosunk hiányzott. Mi nem Németország vagy Spanyolország vagyunk, Hollandiának nehéz megbirkózni ezzel. Az országban egyszerűen nincs elég minőségi játékos ahhoz, hogy komoly változások történhessenek" – magyarázta Blind.
A mérkőzésen csereként beálló Van Persie öngólja megfelelően szimbolizálja Hollandia nyögvenyelős selejtezősorozatát, amelyet négy győzelemmel, öt vereséggel és egy döntetlennel zárt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!