Bundabotrány: újra kell kezdeni az egyik ügyet

Egy éven belül megszülethet az elsőfokú ítélet.

MTI
2015. 12. 04. 15:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szingapúri T. S. Eng és 11 magyar társa ellen – számítástechnikai rendszer elleni bűntett vádjával – zajló eljárásban tavaly januárban rendezték az első tárgyalást Nyilas Levente vezetésével a Fővárosi Törvényszéken (FT), de az ügyet idén nyáron igazgatási ok miatt átszignálták a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol immár Böszörményiné Kovács Katalin közreműködésével folytatódik. A pénteki tárgyalás elején a bírónő elmondta: az FT büntetőkollégiuma elvárja, hogy gyorsabbá váljon, ezáltal mihamarabb befejeződjön a tárgyalássorozat. Hozzátette: amennyiben a vádlottak együttműködők lesznek, egy éven belül megszülethet az elsőfokú ítélet. Ezután bejelentette, hogy az eljárás eddig lezajlott részét meg kell ismételni. Kifejtette: amennyire lehet, felgyorsítja az eddig keletkezett, több ezer oldalnyi dokumentáció ismertetését, de figyelmeztette a jelenlévőket, hogy ennek ellenére „unalmas időszaknak néznek elébe”.

A vádirat egyik leglényegesebb megállapítása, hogy a vádlottak – korábbi labdarúgók, játékvezetők, illetve egy sportvezető – a szingapúri T. S. Eng által irányított nemzetközi bűnszervezet keretein belül vettek részt a mérkőzések manipulálásában. A felsorolásban magyar, török, finn és olaszországi, valamint dél-amerikai meccsek szerepelnek. Ezek között felnőtt és utánpótlás, illetve klubcsapatok közötti és válogatott találkozók egyaránt megtalálhatók. Ahogy eddig, úgy ezután is az elsőrendű vádlott távollétében zajlik majd a bírósági eljárás. Az 51 éves T. S. Eng (aki Dan Tan néven is ismert) 2013 októbere óta előzetes letartóztatásban volt hazájában. Bár a múlt héten a szingapúri legfelsőbb bíróság megállapította, hogy a tárgyalás nélküli fogva tartása jogellenes, és szabadlábra helyezte, december 1-jén, kedden ismét letartóztatták – ezzel kapcsolatban a helyi rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt indoklást. Az ázsiai férfit az Interpol – egy korábbi megfogalmazás szerint – a világ leghírhedtebb fogadási csalási szindikátusának vezetőjeként tartja számon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.