A magyar–osztrák mérkőzés előtt a 42 000 fő befogadására alkalmas arénában rendezik meg a Wales–Szlovákia találkozót. Itt játsszák majd a belga–ír és a horvát–spanyol meccset, illetve egy negyeddöntőt is.
Aki nem csak a mérkőzés kedvéért érkezik a Garonne folyó két partján fekvő Bordeaux-ba, annak bőven lesz mit megnéznie. A világ leghíresebb borvidéke ugyanis itt található. Érdemes továbbá ellátogatni a Chartrons-negyedbe, ahol szinte minden épületet halvány tojáshéjszínű mészkő borít. Kihagyhatatlan a város közvetlen szomszédságában található, elbűvölő középkori település, Saint-Émilion is. Bordeaux egyediségét a UNESCO 2007-ben világörökségi címmel díjazta.
Mégis, hogy lehet eljutni a három helyszín közül a legmesszebb fekvő francia városig?
A Wizz Air mellett megoldás, ha fapados járattal Párizsba repülünk, majd onnan az Air France bordeaux-i járatával utazunk tovább. Amennyiben a jegyet időben megvesszük, az oda-vissza utat 90 000-100 000 ezer forintból megúszhatjuk. A francia fővárosból TGV-vel is továbbhaladhatunk a „bor városába”. Korai foglalással akár 6000 forintból is kihozhatjuk a háromórás utazást. Aki úgy dönt, hogy négy keréken vág neki az 1942 kilométeres távnak, az pihenő nélkül valamivel kevesebb mint tizennyolc óra alatt a helyszínre érhet. Egy megpakolt autó tízliteres fogyasztásával számolva az üzemanyagköltség 78 000 forint körül mozog, persze ehhez még hozzá kell venni az autópálya-matricákat.
A magyar együttes június 18-án, este hat órakor Izlanddal találkozik a csoportküzdelmek második felvonásában. A helyszín a 67 ezer néző befogadására alkalmas marseille-i Stade Vélodrome. Az 1937. június 13-án átadott stadiont az egy évvel későbbi világbajnokságra építették. Régebben még pályakerékpár-versenyeket is rendeztek – innen ered az elnevezése. Az aréna a kezdetek óta az Olympique Marseille otthona, az 1998-as világbajnokságra teljesen felújították, és az addigi 42 000 férőhelyet 60 031-ra növelték. Az akkori átalakítások igen komoly ellenszenvet váltottak ki a szurkolókból: többen sérelmezték az épület rossz akusztikáját, a tető hiányát, továbbá hogy a Vélodrome jelentősen ki van téve az erős szél hatásainak. Ezeket a problémákat, úgy tűnik, sikerült orvosolni. A mostani, 270 millió eurós renoválás során a stadion tetőt kapott, az egyik tribünt újraépítették, és közben a kapacitását is megnövelték 7000-rel. Az Európa-bajnokság második legnagyobb stadionja tehát komoly csinosításon esett át az Eb miatt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!