Az már biztos, hogy a német utánpótlás-nevelés módszereit fogja átvenni a Magyar Labdarúgó Szövetség. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint tíz év múlva várható látványos eredménye a változásoknak.
Az elmúlt hetekben több alkalommal is megerősítette az MLSZ, hogy komoly változtatásokat léptet életbe a hazai utánpótlás-nevelés rendszerében. A tehetséges tizenéves labdarúgók kiszűrésében és megfelelő szakmai felkészítésében a válogatott szövetségi kapitánya kapta a karmesteri pálcát, terve pedig az, hogy a Németországban a kétezres évek elején bevezetett rendszert honosítsa meg Magyarországon. A 2000-es Európa-bajnokság kudarca után – Németország csoportutolsó lett címvédőként –, 2003-ban indította el a német szövetség az utánpótlás-nevelés célzott fejlesztését.
A változtatások több fronton zajlottak, és egy erősen központosított, nem kevés pénzből felépített rendszerből indult. A német vezetés újragondolt stratégiájának szerkezeti alapját az új U19-es bajnokság adta. Ennek nyomán nálunk is egy néhány csapatos elit ifibajnokságon dolgoznak a szövetségnél. A németek a korábbi, régiónkénti ligákat a lehető legszűkebben összevonták, így három tizennégy csapatos Bundesligát hoztak létre, akiknek győztesei egymással játszanak az szezon végén.
Az edzőképzésre szintén hatalmas hangsúlyt fektettek, 2013-ban 28 ezer B licences edző dolgozott a német utánpótlásban, Angliában például ez a szám 1759 volt. Az akadémiai rendszer sokkal inkább a technikai és a taktikai képzésre fókuszál, a korábbi fizikai aspektusok háttérbe szorultak, mondván izmot és erőnlétet könnyebb rápakolni a tehetséges futballistákra, mint fordítva. Németország összes, számszerűen 366 közigazgatási egységét lefedi az új rendszer, a klubok játékosmegfigyelői (scout) minden egyes 8 és 14 év közötti fiatal focistáról tudnak, akikkel minimum B licenccel rendelkező edzők foglalkoznak naponta, így nem csoda, hogy az új rendszer beindulása óta felnőtt egy olyan nemzedék, amely a 2014-es világbajnok válogatottnak is a gerincét adta. Idehaza egyelőre még nemcsak a régiós bajnoki rendszer hiányzik, a megfigyelőhálózat sem épült ki normálisan.
Hummels, Özil, Kroos, Kramer, Lars és Sven Bender, Schürrle, Götze és Thomas Müller, vagyis a mai német válogatott gerince is az utánpótlás-nevelés új korszakának „termékei”. A 2002–03-as szezontól a profiknak, vagyis a 36 első- és másodosztályú klubnak futballakadémiát kell működtetnie, máskülönben nem indulhat el a bajnokságban. Az első két évben összesen 114 millió euró ment el az infrastrukturális fejlesztésekre, amelyet nagy részben a klubok álltak. Ebből is látható, hogy noha komoly állami befektetéssel és központi irányítással hozták létre az utánpótlásrendszert, a gyermekekkel nap mint nap foglalkozó klubok is óriási részt vállaltak az új nemzedék sikerében.
Hogy mi a helyzet itthon? A jelenlegi magyarországi körülményeket természetesen ostobaság lenne összehasonlítani a német futball ezredforduló utáni állapotával. A 2010-es kormányváltás óta látványosan több erőforrást fordít az állam a hazai labdarúgás fejlesztésére, ami elsősorban a technikai körülményekben érhető tetten: stadionok, akadémiák, edzőpályák. Infrastruktúrában nyilvánvalóan kezdünk felzárkózni, de ami a német rendszer egyik legfontosabb összetevője, az a minőségileg és mennyiségileg is kiemelkedő edzőképzés. Az utánpótlásban nálunk sokkal előrébb járó Anglia bevallottan a német módszereket vette át és építette be saját rendszerébe az utóbbi években, és ahogy fentebb is olvasható, néhány évvel ezelőtt a foci őshazájában is tízszer kevesebb B licences edző dolgozott a fiatalokkal, mint Németországban.
Nálunk pontos számok sajnos nem állnak rendelkezésre arról, hány tréner dolgozik fiatalokkal, de különösebb nyomozás nélkül is kitalálhatjuk, hogy ezen a téren sincsenek égbeszökő számaink. A magyar válogatottnál jelenleg német szakmai stáb dolgozik, a bajnokságot napokon belül megnyerő Ferencvárost pedig egy szintén német mester, Thomas Doll vezeti. Az ő esetükön kívül is gyakori jelenség, hogy az NB I-es csapatok élén külföldi edzők dolgoznak – Robert Jarni, Marco Rossi, Nebojsa Vignjevic, Zoran Spisljak –, ami persze a már „bizonyított” magyar edzőgenerációval szembeni szkepticizmus oka is lehet. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke több nyilatkozatában is a hazai edzőképzés fellendítéséről beszélt, ennek eredményeként Szalai László kapta meg a szakmai irányítást 2013-ban.
A trénerképzés irányítója szerint hatékonyan indultak el a folyamatok, és sok feltörekvő edzőjelölttel találkoznak a tanfolyamokon. Értékelhető eredményekhez azonban ezen a területen is időre van szükség. Ezt jól mutatja, hogy az elmúlt három évben egyetlen magyar edző hangos sikereiről beszélhetünk csak, méghozzá a teljesen más utat bejáró, Németországban dolgozó Dárdai Páléról. Mindazonáltal az MLSZ új utánpótlás-stratégiája is nagy hangsúlyt fektet az edzők megfelelő szakmai képzettségére. Az új program alapján minden megyében ötfős stáb fog dolgozni heti egy alkalommal a kijelölt tehetségközpontokban. Három korosztályt érintenek a változások – U12, U13 és U14 –, Pest megyében és Budapesten pedig két-két ilyen központ jön létre.
A megyei tehetségközpontok az akadémiáktól függetlenül jönnek létre. Az ott dolgozó edzőket állítólag már ki is képezték, májusban pedig élesben is elindulhat a program. Csodát várni ettől a lépéstől azonban nem érdemes, heti egy összetartás mellett napi szinten az adott klubokban is meg kell kapniuk a megfelelő tudást a tehetséges gyermekeknek, így a két szintet minőségi összhangba hozva lesz majd értelme megvizsgálni utóbb, hogy jól működik-e a rendszer.
Mint az már többször is elhangzott, és ahogy a német aranygeneráció példájából is látható, a folyamatban lévő reformnak minimum tíz év kell, hogy érzékelhető előrelépést hozzon. A cél nyilvánvalóan nem a 2026-os világbajnokság megnyerése, hiszen sem a merítési lehetőségek, sem a beruházott összegek nem mérhetők a nyugati futballfejedelmekéhez, azonban ha a beígért programpontok az edző- és utánpótlásképzésben hatékonyan, lépésről lépésre lépnek életbe, akkor joggal reménykedhetünk abban, hogy újra olyan kultúrája alakul ki a magyarországi labdarúgásnak, melyre büszkék lehetünk. Mindezen túl pedig az sem lenne rossz, ha az idei Eb-szereplés után nem kellene újra harminc évet várni arra, hogy kijussunk egy kontinensviadalra.
