Leállt a Barcelona gépháza, rámehet a szezon

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A katalánok mélyrepülésének egyik legfőbb oka, hogy a Messi–Suárez–Neymar triónál lemerült az elem.

Havasi Zsolt
2016. 04. 20. 2:53

A földöntúli teljesítményeik láttán a sportszerető közönség hajlamos megfeledkezni arról, hogy ezek a sztárok is csak emberek, akik olykor hullámvölgybe kerülnek és nem képesek minden mérkőzésen száz százalékos teljesítményre. Ha már az emberi oldalról közelítünk a rossz szereplés felé, akkor érdemes megemlíteni: még a Barcelonába való 2013-as visszatérése előtti adócsalás miatt vizsgálódnak Neymar ellen Brazíliában. Játékostársának, az argentin zseninek is lehetnek piszkos ügyei. Messi ellen Spanyolországban régóta folyik eljárás – szintén adócsalás vádjával. A bíróság azt feltételezi, a többszörös aranylabdás offshore cégeken keresztül 6.5 millió dollárral „könnyített” a spanyol államon. Az El Confidencial értesülései szerint Messi legalább egyszer, a Mega Star Enterprise nevű cég tulajdonosaként írt alá, 2015 óta pedig az édesapja, Jorge a panamai cég egyedüli tulajdonosa. A támadó egyébként perrel fenyegette meg a lapot.

Egyáltalán nem kizárt, hogy a fenti ügyek komolyan befolyásolják a két zseni pályán mutatott teljesítményét.

Az persze elképzelhetetlen, hogy a világklasszis csatártrió bármely tagját Luis Enrique a kispadra ültesse. Erről árulkodik, hogy a 2015/2016-os szezonban a három játékost eddig összesen csak négyszer helyettesítették. Ez azt eredményezte, hogy Neymarnál, Messinél és Suáreznél áprilisra gyakorlatilag „lemerült az elem” – a formahanyatlás az előbbi két játékos esetében érzékelhető látványosan.

Rendben, de mi a helyzet a keret többi tagjával, akik jó része szintén Bajnokok Ligája-győztes, és nagyszerű labdarúgó? Az első csapat mögött hiába működik egy világszínvonalú akadémia (La Masia), Luis Enriquének korántsem olyan széles a merítési lehetősége, mint azt elsőre feltételezhető. Több elemzés is azt fejtegeti, hogy a rövid kispadot az MSN mellett a horvát válogatott sztárja, Ivan Rakitic sínylette meg leginkább. Az állítás igazságtartalma legjobban az El Classicón mutatkozott meg, ahol a Barca hazai pályán kapott ki a Realtól. Az áprilisi találkozókon jól látható volt, hogy a középpálya egyik motorja a mérkőzések második félidejének közepére elfárad. Ugyan két játékos is alternatívaként szolgálna a helyettesítésre, de Rafinha az ősszel megsérült, Arda Turan pedig egyelőre képtelen felvenni a csapat ritmusát. (A Real Madrid elleni derbin látványos volt a különbség. Ahogy a török pályára lépett Rakitic helyett, átjáróház lett a Barca középpályája). Arról nem is beszélve, hogy a csatársorban bevethető Munir El Haddadi nem igazán nyerte el a tréner bizalmát.

A védelem összetétele esetében sincs túl nagy variációs lehetőség: Jérémy Mathieu és Thomas Vermaelen hetek óta sérült, ráadásul a soron következő, Deportivo elleni mérkőzésen Gerard Piqué sem játszhat eltiltás miatt. Valószínűleg a védelem tengelyében Javier Mascherano mellett a szezonban többnyire mellőzött Marc Bartra játszik majd.

Ám, ahogy Luis Enrique fogalmazott: „Tudjuk, hogy még mindig a kezünkben van a sorsunk. Ha van csapat, amely képes megnyerni a soron következő öt meccsét, akkor ez az.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.