2012. október 16., Magyarország–Törökország, Puskás Ferenc Stadion. A második félidő elején 1–1-re áll a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn. A tét nem kicsi. Ha győzünk, megerősödnek az esélyek a brazíliai foci-vb-n való részvételre. Gera magyaráz a társaknak olyan angyali nyugalommal, mintha csak egy színházi előadás szünetében elemezné a látottakat a büfében. Az eseményeket egy Eisemann László masszőr mellkasára rögzített GoPro-kamera rögzíti, majd fejmagasságú féltotálba megy a kép, már innen látjuk a győzelmet jelentő gólokat, Gera Zoltánét és Szalai Ádámét.
Következő helyszínünk Bukarest, az „első perces összeomlás” színpada. Az itteni eseményeket (0-3) szimultán éli túl a néző az amszterdami horrorral (8-1), majd a szünetben még dühösen káromkodó Egervári Sándor lemondó arcát simogatja vigasztalóan az öltözőfolyosón Louis van Gaal, az Oranje edzője. Sok szerencsét kívánnak egymásnak. Pedig a kettős mészárlás előtt még minden rendben lévőnek tűnhetett, Dzsudzsák Balázs csukott szemmel lőtte szét Telkiben a kijelölt hűtőládát. Előzőleg – jogos – öltözői hisztijét is látjuk a 93. percben itthon elengedett, zárt kapus magyar–román 2-2 után.
Igazán férfias, a történéseknek köszönhetően drámai filmet készített javarészt öltözői és oldalvonali felvételekből Muhi András Pires, aki három éven át sündörgött kamerájával a válogatott körül. Az Egervári-korszak végén (2013 ősze) aztán a rendező hagyja is a nézőt elmerengeni azon, vajon miért marad ki Pintér Attila kapitányi időszaka az események feldolgozásából. Az MNO tudomása szerinti hivatalos verzió szerint a játékosok döntése alapján zárta ki Muhit a válogatott környékéről is Pinyő kapitány. Akár hiszünk ennek, akár nem, az MLSZ gyors öngólja (Pintér kinevezése) utáni dicséretes „Pál-fordulás” (Dárdai érkezése) megmagyarázza, mennyire kudarcra volt ítélve a csapat a korábbi honi sikeredzővel.
A narráció nélküli képek elképesztően érzékletesen festik le, hogyan rázódott gatyába a személyi állományában alig változó gárda a berlini csodatevő hatására. Könnyen érthető („addig sprintelsz, míg a labda mögé nem kerülsz”), nyers, kicsit tanár bácsis taktikai értekezletek végződnek a csapatnál tapsviharral. Ettől függetlenül Dárdai minden megnyilvánulásából határtalan önbizalmat merítenek a labdarúgók – hol van már a Hajnal Tamástól hallott „minimum döntetlen” tartalmú csapatkapitányi hergelés? –, és elhiszik, hogy nyerhetnek. A Dárdai-import hirtelensége miatt Muhi Bukarestben még nem lehetett a csapat mellett, de az időszak legszebb mérkőzése, a helsinki diadal minden rezdülése megvan. „Az öltözőben nem akarok agyonkoncentráló játékosokat látni, azt majd a pályán kell” – hangzik a Dárdai-recept, a félidőben pedig elmondja, mi fog történni a második játékrészben. „Húsz perc, és büntetünk egyet. [ ] Ne okoskodjatok bele, azt csináljuk, amit kértem! [ ] Tudom, hogy fárasztó, de nekik még sz*rabb!”, utalt arra, hogy a finneknek egyetlen komoly helyzetük sem volt hazai pályán a mérkőzés addigi részében.
Muhi András Pires testközelből vette kamerára a Dárdai–Storck váltás pillanatát is, szintén az öltözőben, Helsinkiben. A nyilvánosság az MLSZ sportigazgatójának szövetségi kapitánnyá válásáról csak jóval később szerzett tudomást.
Bernd Storckot az északírek elleni döntetlen hadvezéreként látjuk később. Bemutatják magából kikelt állapotában is a 0-0-s első félidő után. A vezető gólra aztán hideg zuhanyként érkezett Lafferty egyenlítő találata, amely után viszont egyáltalán nem bántotta a labdarúgókat a kapitány. Megkapó látvány, ahogy az általa alapemberré tett Nagy Ádámot szinte babusgatja az öltözőben.
Dzsudzsák Balázs néhány társával aztán együtt nézi meg a török–izlandi meccset, amelynek eredményeként akár legjobb csoportharmadikként ki is csusszanhattunk volna a kontinensviadalra, de a törökök borítékolható sikere – Izland számára már nem volt tétje a meccsnek – azt jelentette, pótselejtezőn kell kiérdemelni a negyvennégy éve nem látott sikert.
A következő képeken a norvég tévéstúdióban követjük az „álomsorsolást”, majd egy éles váltással jön Kleinheisler László és Priskin Tamás ébresztője a pótselejtezőn, és a szinte tapintható tanulság, miszerint a németes futballpedagógia és a túlcsorduló magyaros érzelmek egymásra találnak a gyepen.
Korábban néhány sajtóorgánum azzal kérkedett, hogy cenzúra nélkül közli Dzsudzsák Balázs csapatkapitány két hergelő beszédét a norvég páros viadal kezdő momentumaként, a filmvásznon azonban kiderül, azok a változatok kismiskák voltak az igaziakhoz képest, amelyeket az alkotás felvonultat. A film nem tagadja el, mennyire zavarták néha a válogatott munkáját a filmkészítők, Storck maga is egyszer a halál „micsodájába” küldte el a kamerás embert. (Voltak egyébként a válogatottból is ellenzői a forgatásnak, kettőt meg is neveztek a sajtóbemutatón: Szalai Ádámot és Hajnal Tamást.)
A dokumentumfilmek kelléktárában bevett narráció és interjú egyáltalán nem része a filmnek. Muhi egy olyan alkotást akart letenni az asztalra, amely minden klisétől mentes, és valami egyedülállót tud felmutatni. Való igaz, ilyen „kísérőfilmmel” már Mezey Györgynél és Mészöly Kálmánnál is próbálkoztak filmesek, de egyik képvilága sem lett olyan erős talán, mint a „Szervezettről” (ez a Storck-válogatott félhivatalos ragadványneve a tavalyi hazai magyar–román 0-0 óta) szólóé.
Muhi András Pires összesítése szerint 35 káromkodás van a 9 találkozó alapján, 250 órányi nyersanyagból összeállított, egész estés dokumentumdrámában, amelyet először a TV2 képernyőjén lehet majd látni az Eb nyitómeccse előtti estén, június 9-én este 9 után. Címet is az öltözőből kapott: „ még ötven perc ”
