Szórja a pénzt a felcsúti futballklub – az akadémisták kárára

Csákváron találnak menedéket a kinevelt, de mellőzött labdarúgók, akiknek esélyük sincs Pintér Attilánál.

MNO
2017. 03. 10. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmányban termeli ki a futballistapalántákat a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA), hogy aztán az egyesület első csapatában már hírmondónak is alig maradjon belőlük. A Népszava pénteken mögé nézett a dolognak.

Pintér Attila korábbi válogatott szövetségi kapitány téli érkezésével – három évre – még kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a helyzetben változás álljon be, vezetése alatt rutinos korábbi NB I-es labdarúgók – például Vanczák Vilmos, Sándor György, Lencse László, Zsidai László, Tischler Patrik, Gyömbér Gábor, Szakály Péter és mások – szerepelnek a mérkőzéseken, velük óhajtja végrehajtani az élvonalba visszajutást a Felcsút. Volt, aki nem is olcsón érkezett a miniszterelnök falujába, Prosser Dániel a Honvédtól 300 ezer euróért, Hegedűs János a Haladástól 400 ezerért érkezhetett sajtóinformációk szerint.

Az NB II eddigi három játéknapja közül Pintér az elsőn egyetlenegy, a másodikon szintén egy, a harmadikon pedig sérülések miatt két volt akadémistát küldött pályára kezdőként. A többiek, akiknek esélyük sincs a kirakatcsapatba kerülni, sok esélyük nincs, mondjuk mehetnek a közeli, szintén másodosztályú Csákvárhoz. Például Fényes Szabolcs, aki fiatal és szeretne játszani. „Nem elégít ki, hogy adott esetben csak a keretben legyek vagy éppen a kispadot koptassam. Erre úgy láttam, most nagyobb esélyem nyílik Csákváron, mint Felcsúton.” A Csákvár kezdőjében az első tavaszi fordulóban hat, Puskás Akadémián nevelkedő játékos volt, s az együttes élén is egy felcsúti nevelésű edző áll, épp Pintér felcsúti elődje, Vincze István. A gyakorlat szerint ugyanakkor van egy kis probléma, hiszen a Csákvár nem lehet hivatalos fiókcsapata a Felcsútnak, ugyanis ezt az MLSZ versenyszabályzata azonos osztályban szereplő csapatok esetében tiltja.

A látvány- és csapatsport-támogatásnak nevezett közpénzből az elmúlt öt támogatási időszakban összesen 11 milliárd forint került a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványhoz, ezzel a Puskás Akadémia valamennyi egyesület közül messze a legtöbb bevételt könyvelhette el ebből a forrásból. Összehasonlításképp: a hazai labdarúgó-akadémiákat vizsgáló és besoroló Double-Pass auditján Felcsút a hatodik helyen végzett. Az őt megelőző öt akadémia (a debreceni, a szombathelyi, a kispesti, a Sándor Károly és a győri) a legutóbbi, 2015–16-os pályázati időszakban összesen 1,11 milliárd forintot kapott, míg a PFLA egyedül 1,73-at.

A klub az elmúlt években egyetlen játékost sem tudott eladni közvetlenül Felcsútról, csupán Sallai Rolandot adta kölcsön a kiesőhelyen álló olasz Palermónak.

Az akadémiát éppen 10 esztendeje nyitotta meg Orbán Viktor ezekkel a szavakkal: „Csak úgy támasztható fel a magyar futball, ha helyben, alulról építkezve megteszünk mindent az új futballgenerációk igényes, magas szintű neveléséért. Létrehoztunk hát egy labdarúgó-akadémiát támogatóink segítségével. Nemcsak a magunk örömére, hanem azért, hogy jó futballistákat neveljünk, akik aztán az egész magyar labdarúgásnak hasznára lehetnek.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.