Zúgott a magyarellenes rigmus a bukaresti meccsen

A román másodosztályban petárdákkal, szitkokkal fogadták a sepsiszentgyörgyi drukkereket.

MNO
2017. 03. 20. 8:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A román másodosztályú bajnokság hétvégi fordulójában a listavezető Juventus Bukarest a Sepsiszentgyörgy csapatát fogadta. 1-1-es félidő után 3-1-re a hazaiak győztek, de a székely csapat drukkerei nem csak ezt bánhatták. Ahogy már korábban is megszokhatták – például a női kosárcsapat mérkőzésein –, magyarellenes jelszavakkal, rigmusokkal gyalázták őket a mérkőzésen. „Kifelé a magyarokkal az országból” – zúgott a találkozón, ráadásul a bukarestiek gyermek futballistáit cukkolták fel a hazai nézők, hogy ilyeneket kiabáljanak.

A vendég kispad felé petárdát is hajigáltak, nem mondhatni, hogy baráti hangulatban zajlott tehát a meccs. A Maszol.ro tudósítása és szurkolói beszámoló szerint a sepsiszentgyörgyiek nem ültek fel a provokációnak és inkább szurkoltak. A fenti, női kosármeccseket követően, ahol a kolozsváriak és jászvásáriak a magyar vendégszurkolókat szidalmazták, 500-500 eurós pénzbüntetést kaptak, meglátjuk, a mostani eset eljut-e idáig. 

A másodosztályú bajnokságot a Juventus Bukarest vezeti, a Sepsiszentgyörgy 10 ponttal mögöttük, a negyedik helyen áll.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.