Huszonöt éve, 1992. április 1-jén lövések dördültek a boszniai Bijeljinában, szerb félkatonai csoportok több mint ötven civilt lelőttek, főleg bosnyákokat, kirobbantva ezzel a boszniai háborút, amely az akkor már csaknem egy éve dúló délszláv harcok eseménysorába illeszkedett. Rengetegen hagyták el ekkor szülőföldjüket, köztük a Bijeljinától 150 kilométerre fekvő Kraljeva Sutjeskában cseperedő Dejan Lovren is.
Ő 2014 óta a Liverpool labdarúgója, a védelem oszlopa (most épp sérülésből készül visszatérni). Klubja a közelmúltban dokumentumfilmet forgatott vele a megpróbáltatásokról. – Az embereknek nem volt otthonuk, az életükért küzdöttek, s hogy óvják a gyermekeiket. Én átéltem ezt az egészet, és tudom, min ment keresztül néhány család – fogalmaz a Lovren: Életem menekültként című alkotás elején.
Megrázó, ahogy a horvát szülőktől származó játékos felidézi: békés kis falujukban, ahol szülei egy boltot üzemeltettek, akkortájt minden rendben ment a muszlimokkal és a szerbekkel is. – Mindenki remekül elbeszélgetett egymással, élvezték az életet, mindenünk megvolt, s aztán egyszer csak megtörtént – utal az etnikai csatározások kirobbanására.
Lovren alig hároméves volt ekkor, de emlékszik a légiriadó ijesztő hangjára. – Édesanyám megfogott, levitt a pincébe, nem is tudom, meddig ültünk ott, bizonyára amíg a szirénák el nem hallgattak – idézi fel a filmben. Mindent hátrahagyva, autóval utaztak Németországba. – Nem tudnám ma elképzelni, hogy a gyermekeimmel el kell menekülnöm, az életemet féltve. És ez tényleg az életről szólt, nem egy munkáról vagy ilyesmiről.
Nekik szerencséjük volt, Münchenben, apai nagyapjánál lakhattak három évig. Rádión hallgatták az otthoni híreket, és megtudták azt is, hogy nagybátyja testvérét brutálisan meggyilkolták. – Édesanyám folyton csak sírt, amit nem értettem. Volt, hogy mérges lettem: hagyd abba, vége van, biztonságban vagyunk! – mondta, hozzátéve, később megnézett dokumentumfilmeket, s mindent megértett.
Bár ma már tudja, szüleinek keményen meg kellett küzdeniük a megélhetésért, ő gondtalanul, boldogan élhetett. Münchenben kezdett el focizni is, kezdetben édesapjával az udvaron. Hamar Bayern-rajongó lett, ám közben a délszláv háború véget ért, vízumukat nem újította meg a bevándorlási hivatal, s a hetedik németországi évükben azt mondták: két hónapjuk van, hogy hazamenjenek.
A horvátországi Károlyvárosban (Karlovac) kezdtek új életet, Lovrennek tízévesen barátait és csapattársait is hátra kellett hagynia, új hazájában akcentusa miatt csúfolták, ám a focipályán ő volt a legjobb. 14 évesen került a Dinamo Zagrebhez, majd 2010-ben igazolt a francia Lyonhoz, ahonnan a Premier League-be vezetett az útja, a Southamptonon át a Liverpoolhoz. Szombaton a városi derbin fogadják az Everton csapatát.
A menekültlétet sosem felejti: – Mintha tegnap történt volna, érzékenyen érint, ha beszélek róla.
