Antonio Conte csapatainál a következőkre fogadhatunk akár nagy pénzben is: három középhátvéddel állnak fel, és a labdabirtoklást szinte feladva, kontrajátékra lesznek berendezkedve. Ma sem volt más forgatókönyv a Stamford Bridge-en megrendezett, Roma elleni csoportmeccsen, s a vendégek vezetőedzője, Eusebio Di Francesco minden bizonnyal felkészült az angol bajnoki címvédőből, az olasz csapatnak – melynek kezdőjében egyetlen olasz játékos sem szerepelt – mégsem sikerült megoldania kezdetben a Chelsea hirtelen ritmusváltásait.
Az első félidőben kifejezetten aktív volt a Roma, több kapura lövéssel próbálkozott, illetve folyamatosan képes volt labdabirtoklási fölényt kialakítani. A londoniak borzasztó pontossággal passzoltak – a félidőben 67 százalékos volt a mutatójuk –, átadták a területeket, mégis ők szerezték meg a vezetést. Egy tizenhatosnál elvesztett labdára az ezúttal középpályást játszó David Luiz csapott le a 11. percben, és állítgatás nélküli, középtávoli csavarása hajszálpontosan szállt be Alisson kapujába: 1-0. Az előny tudatában még inkább visszaállt a Chelsea, de a Roma nem tudta gólra váltani helyzeteit, míg a másik kapunál ismét kíméletlennek bizonyultak a házigazdák: Morata megpattanó lövése Hazard elé került a 37. percben, a belga klasszis pedig bevágta a rövidbe: 2-0. Ez volt egyébként Hazard első BL-találata egy két és fél éves gólcsend után. A Roma viszont még a félidő előtt gondoskodott arról, hogy meccsben maradjon, Kolarov megpattanó közeli lövésével a 40. percben összejött a szépítés: 2-1. A játék képe alapján nem is lett volna reális a kétgólos Chelsea-előny.
Térfélcsere után folytatódott a római dominancia, a félidő felében pedig jött az áttörés, vagyis sikerült gólra, gólokra váltani a mezőnyfölényt, de úgy is mondhatjuk, hogy Edin Dzeko megrázta magát. Előbb Fazio hosszú indítását csodaszép mozdulattal vágta be kapásból, ráadásul ballal Courtois kapujába – 2-2 –, majd néhány ár percre rá Kolarov szabadrúgását fejelte be közvetlen közelről: 2-3. Ekkor azonban még nem volt vége, a Chelsea magához tért, és szokásához híven amint eljutott a Roma kapujáig, be is vette. A csereként beállt Pedro beadását Hazard csúsztatta a hosszú alsó sarokba, 3-3. Az utolsó másodpercekig nyitott volt a meccs, győztes gólra azonban nem futotta egyik csapatnak sem – talán nem is lett volna igazságos, ha bármelyik oldalra eldőlt volna. Nézze meg a játéknap legjobb meccsének összefoglalóját.