Ahhoz, hogy megértsük, miért nem önmaga az elmúlt két évben a holland válogatott (azaz miért nem jutott ki sem a 2016-os Európa-bajnokságra, sem a 2018-as világbajnokságra), vissza kell menni az 1970-es évekig és a totális futballig. A játékstílushoz, amely megváltoztatta a világ labdarúgását, egyúttal válasszal szolgált az előző évtizedben hódító catenaccióra, vagyis az olasz betonvédekezésre.
A védekező és pragmatikus felfogást egy proaktív követte, amely az egyén képességeire és intelligenciájára épített. „Arra törekedett, hogy a labdabirtoklás révén olyan naggyá varázsolja a pályát, amilyenné csak lehet. Minden futás és mozgás arra irányult, hogy növeljék és kihasználják a területeket. Ha elvesztették a labdát, ugyanezen elv alapján arra törekedtek, hogy az ellenfél területét minimalizálják” – írja David Winner erről szóló könyvében.
A magasra tolt védelmi vonal, a folyamatos pozíciócserék, a háromszögek kialakítása és az elsöprő támadások miatt sokan úgy vélték, a totális futball a totális támadójáték szinonimája. Ám a korszak zseniális labdarúgója, majd később a Barcelona edzőjeként dolgozó Johan Cruyff a saját bőrén tapasztalt, majd továbbvitt filozófiáját egyszer így jellemezte:
„Sokkal védekezőbb vagyok annál, mint amit az emberek hisznek rólam.”
Most, 2017-ben az a helyzet, hogy a totális futball nevű forradalom, amely egykoron megváltoztatta a sportágat, elporladt. Történt mindez azért is, mert míg Hollandiában konzervatív módon ragaszkodnak a gyökerekhez (például a legtöbb csapat a bajnokságban még mindig a 4-3-3-as játékrendszert alkalmazza), addig a világ többi nemzete nemcsak átvette, hanem a saját képére is formálta a már említett futballstílust.
Az Ajax sikerei rég elmúltak, és Cruyff 2016-os halála után már az égből szemléli, hogyan rohant el a világ futballja az Oranje mellett. Pedig a legendás labdarúgó többször jelezte: változásra van szükség.
„A holland futball álló helyzetben van, képletesen és szó szerint is.
Elég megnézni egy-egy angol és holland bajnokit, és láthatjuk, égbekiáltó a sebességbeli különbség” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Maarten Meijer holland sportújságíró és -kommentátor.
Mellette több szakértő is az anyagországi élvonalban látja a probléma forrását. Az Eredivisie klubjai nem tudnak gazdaságilag versenyezni a topligákkal, így képtelenek megtartani a nagyobb fizetésre vágyakozó fiatalokat, akik már egész korán kilépnek közegükből. Mindez egy lefelé tartó spirált eredményez. A csapatok kereteinek értéke csökken, ahogy a liga besorolása is, így pedig az együttesek nem tudják megközelíteni az előrébb tartó ellenfelek szintjét. A visszaesést jól mutatja: a 2017–2018-as szezon győztese már nem indulhat automatikusan a Bajnokok Ligájában.
Michiel Jongsma, egy másik holland szakíró a Deutsche Wellének beszélt az utánpótlásban fennálló problémákról. Mint mondta, a holland foci a 15 éves korosztályig jól teljesít, ezután azonban nem versenyképes. Mindez szerinte azért van, mert
a fiatalok képzésében egyre inkább a fizikai adottságok dominálnak, nem a kreativitás és a taktikai fejlődés.
A kiöregedett Robben, Sneijder, Van Persie fémjelezte generáció mögé pedig nem érkezett utánpótlás. – Abban a fázisban vagyunk, hogy nincsenek topjátékosaink – mondta Ronald de Boer a Goal.comnak.
Hiányzik persze a külföldről behozott tudás is. A sportnapilapnak Maarten Meijer azt is elmondta, évek óta hanyatlik az edzőképzés Hollandiában, ahol azonban szentségtörés, hogy német szakember oktassa a futball szellemi alapjait. Pedig az innovatív gondolatokra szükség lenne, főleg úgy, hogy a korábban játszó sztárok elenyésző része (Jaap Stam – Reading; Ronald Koeman – Everton) futott be trénerként
