Eredménykényszer. A szó, amely ólomsúlyként nehezedik a magyar sportra. Egy felmérés szerint a fiatal magyar sportolók több mint nyolcvan százaléka idő előtt felhagy az élsporttal, többek között az iszonyatosan magas elvárások miatt. Horkai György, a férfi junior-vízilabda-válogatott kapitánya kiselőadást tarthatna a témáról, sőt tartott is egy budapesti konferencián szerdán, majd lapunknak is kifejtette véleményét.
A játékosként olimpiát, szövetségi kapitányként ifi-vb-t is nyert tréner elárulta, volt olyan játékosa, akit tehetsége révén egy hét végén az utánpótlás- és a felnőttbajnokságban is játszattak edzői; persze hogy rövid távon kiégett ettől a pólós! A sportágba sokáig csak az alapján áramlott a pénz, hogy a válogatottak milyen eredményt érnek el, ezért már a fiataloknál is őrült tempóban kellett dolgozni a játékosok alapos képzése helyett. – Ha azt kérdezik tőlem, az-e a fontosabb, hogy érmet nyerjen a juniorcsapat, vagy hogy adjon egy jó játékost a felnőttválogatottba, én az utóbbit választom – így Horkai, hozzátéve: az utánpótlássikerek nem garantálják, hogy a fiatal játékos felnőttként is megállja majd a helyét.
Egyetért edzőkollégája, Gerendás György kritikájával, miszerint a mai edzők jó része a zseniket, az új Kásásokat keresi ahelyett, hogy a tehetségekből kiemelkedő tehetségeket nevelne. Gond az is, hogy bár a taó szerinte megmentette a magyar sportot, nem segíti az új csillagok kibontakozását, ugyanis fejpénz alapján jár támogatás: minél több a gyerek, annál nagyobb összeget zsebelhet be a klub. Így viszont előfordul, hogy a pólózni kezdő gyerekek egy része meg sem üti a kívánt szintet, ez pedig nem a hátországot erősíti. Ezen ő úgy segítene, hogy azoknak az egyleteknek juttatna pluszpénzt, amelyek révén a felnőttválogatott erősödik.
Horkai úgy látja,
hiába rendez a magyar szövetség évi három-négy rangos, nemzetközi korosztályos tornát, egy kezén meg tudja számolni, hány utánpótlástréner megy el rájuk. Nem érti ezt, ahogy azt sem, a tudás felhalmozásában miért nem vesznek részt a hazai szakemberek.
Benedek Tiborral pár éve egy 80 oldalas szakmai anyagot állítottak össze az utánpótlásképzés alapjairól. Kérték az edzőket, küldjenek oktatóvideót, javaslatokat, de egyetlen ilyen sem érkezett, sőt sok edző el sem olvasta a dolgozatot. Eközben a délszláv csapatok – a hazai vb-döntőben épp a horvátok vertek meg minket – egységes tudásanyaga évtizedek óta elérhető, frissítik is az ottani edzők, és terjednek is a módszereik.
Egy története szerint egykor Olaszországban játszott, majd edzősködött is, és amikor hazatérve 1992-ben leült a magyar válogatott kispadjára, ő lett az első kapitány, aki erőnléti edzőt alkalmazott. Miközben ez minden olasz klubnál akkor már bevett volt, addig idehaza még a nemzeti csapatnál sem dolgozott ilyen szakember. Szerencsére ezzel legalább már nincs gond itthon.
