Ahogy mondani szokás, benne volt a pakliban. Mármint az, hogy Olaszország nem lesz ott a 2018-as világbajnokságon – ez a csúfság egyébként utoljára 1958-ban esett meg a Squadra Azzurrával. Hogy mindez valósággá váljon, három tényezőre volt „szükség”: az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnökére, Carlo Tavecchióra, a szövetségi kapitányra, Gian Piero Venturára, és a helyi utánpótlásban évek óta meglévő problémákra. Ebből a háromból kettőt már ki lehet húzni, hiszen sem Tavecchio, sem az általa kinevezett Ventura nincs már a helyén. Az persze pikáns, hogy előbbi utóbbi nyakába varrta a kudarcot, amikor azt mondta: a kudarc okai a kapitány rossz döntéseiben keresendőek.
Tavecchio érdekes figurája hazája közegének. Bármikor meg tudta döbbenteni környezetét. Egyszer arról értekezett, hogy a brit mintát kéne mérvadónak tekinteni Olaszországban. – Míg Angliában a nem európai uniós állampolgároknak bizonyítaniuk kell, hogy megütik a Premier League szintjét, addig nálunk itt vannak ezek az „Opti Pogbák”, akik tegnap még banánt ettek, ma meg már az élvonalban futballoznak. – De a melegekről is markáns volt a véleménye. – Nincs problémám a melegekkel addig, amíg távol maradnak tőlem – mondta egyszer.
A múmiaként aposztrofált Tavecchio az általa preferált Venturától azt kapta, amiért fizetett: egy konok, fejlődésre és találékonyságra alkalmatlan szakembert, aki képtelen menedzselni a nemzeti tizenegyet. Amit tehát Conte még meg tudott tenni 2016-ban, vagyis, hogy egy negyeddöntős szerepléssel kihozza a maximumot a keretből – egyben leplezze a problémákat –, arra már az önmagával ellentmondásba keveredő Venturának esélye sem volt. Az, hogy az 1981 óta dolgozó szakembernek nem volt megfelelő tapasztalata a pozíció betöltéséhez (legkomolyabb sikere, hogy a 1997-ben a Leccével Serie A-be jutott, illetve a Torinóból Európa-ligás csapatot csinált), még nem feltétlen jelent egyet a bukással. Sokkal inkább közrejátszott, hogy Contével ellentétben nem volt képes a rendelkezésére álló lehetőségekből kihozni a legtöbbet – jó példa, hogy a Napoli kulcsjátékosát, Insignét a kispadon melengette. Ráadásul ígéreteit se tartotta be, hiszen a beharangozott támadó felfogásból és a fiatalok integrálásából nem valósult meg semmi.
