Nikolics és a válogatott, avagy egy epizodista gólkirály esete

Amelyik bajnokságba Nikolics Nemanja beteszi a lábát, ott gólkirály lesz. A válogatottban mégsem érvényesül.

A magyar labdarúgó-válogatott kapcsán az elmúlt hónapok egyik legpezsgőbb vitatémája Nikolics Nemanja mellőzése és ennek miértje. Az alapkérdésre, miszerint helye van-e egy több bajnokságban is gólkirályi címig jutó játékosnak a nemzeti csapatban, a válasz egyértelműen igennek tűnhet. A tényekkel ugyanis nem lehet vitatkozni: NB I, Ekstraklasa, MLS – ahová Nikolics eddig betette a lábát, ott gólkirály lett.

A játékos legutóbb épp az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban bizonyított azzal, hogy huszonnégy találattal, klubrekorddal elnyerte az MLS alapszakaszának gólkirályi címét – olyan sztárokat megelőzve, mint a világ- és Európa-bajnok David Villa.

„Nagyon büszke vagyok erre a teljesítményre. Világsztárokkal rivalizáltam, és úgy jöttem ki jól a versenyből, hogy volt egy komoly hullámvölgyem is. Az a néhány hét különösen megmutatta, kik állnak mögöttem” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az elért teljesítményével kapcsolatban.

A csapataiban nyújtott pazar teljesítményével ellentétes a válogatottbeli statisztikája. A nemzeti tizenegyben 2013. október 11-én debütált – aznap, amikor Magyarország Amszterdamban 8-1-re kikapott Hollandiától –, s az eddigi huszonhárom mérkőzésén négy gólt lőtt. Ebből kettőt 2013. október 15-én Andorra ellen vb-selejtezőn, és egyszer-egyszer betalált 2014. október 18-án Oroszországnak, illetve 2015. május 6-án Litvániának.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a szövetségi kapitányok – Egervári Sándor, Dárdai Pál és Bernd Storck – epizódszereplőként számoltak vele. Csak Csábi József, az Egervárit követő ideiglenes kapitány adott neki egy teljes meccset, Andorra ellen, igaz akkor rögtön két gólt is lőtt.

A Nikolics-kérdéskör esetén azonban abszolút érvényes, hogy

a klubját a játékos maga választja, a válogatottját már nem.

E magától értetődőnek tűnő állítás mögött egy komplexebb problémakör bújik meg. A klubválasztásnál ugyanis jelentősen közrejátszik a személyes kiteljesedés vágya, azaz jó esetben egy labdarúgó – így Nikolics is – oda igazol, ahol úgy érzi, számítanak rá. Mi több, fontos szereplője lehet csapatának. „Amerikában folytatom, ahol nagy szeretettel várnak, bíznak bennem, és főszerepet szánnak nekem a chicagói labdarúgás megerősítésében” – írta Facebook-oldalán tengerentúlra szerződésekor a támadó.

Játékstílusa mind a Legia Warszawában, mind a Chicago Fire-ben maximálisan érvényesült. „Azon ékcsatárok közé tartozik, akik rengeteg mozgással követelik ki maguknak a mélységi passzokat. Befutja az üres területeket, és a büntetőterületeken belül rendre jó döntéseket hoz. Felvállalja a mélységi beindulásokat, mozgatja a védelmet, és elmozgásaival másoknak helyet teremt” – jellemezte Nikolics Nemanja játékát a Magyar Nemzetnek a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor. Valóban, Nikolics játékát a Raumdeuterként, vagyis területkereső csatárként számon tartott Thomas Mülleréhez lehet bizonyos mértékig hasonlítani. A játékos ebben a szerepkörben viszonylag szabadon mozoghat a támadóharmadban. Ehhez még érdemes hozzátenni: találatainak többségét egy érintésből, indítás vagy egy alapvonalról visszatett labda után szerzi.

A játékos is elmondta véleményét lapunknak a számára kedvező játékfelfogásról. Mint kiemelte, játszott már eredményesen ékpár tagjaként – például már Kaposváron is –, és a szerb Aleksandar Prijoviccsal is remekül érezték egymás mozgását Varsóban. Hozzátette, az előretolt csúcsék szerepe is fekszik számára, ahogy az Chicagóban is megmutatkozik. „A Legiánál edzőm volt a későbbi orosz kapitány Csercseszov, aki azt mondta, én nem csatár vagyok, hanem góllövő. Bízni kell bennem, és nem szabályozni a játékomat” – mesélte.

Adva van tehát egy többszörös gólkirály, aki azonban hazája válogatottjában mellékszereplő. Elfogadható-e egyáltalán, hogy van olyan játékos, aki bármilyen jó klubszinten, nem illeszkedik a válogatott játékába? „Akkor tudok gólokat lőni, ha a mögöttem futballozó társak értik és érzik a mozgásomat. Ha kell, ötvenszer be fogok indulni egy meccsen, ha ezt észlelik akkor, helyzetbe tudnak hozni. Chicagóban is időbe telt, mire megismertük egymást – a válogatottnál nincs erre minőségi idő –, de eddig ahol játszottam, mindenhol képes voltam helyzetbe kerülni és gólokat lőni. A válogatottban is megvoltak a lehetőségeim, amikor pályán voltam. De nyilván más az, amikor alapember vagy, mint amikor nem érzed, hogy rád épül a támadójáték” – válaszolt a felvetésre a támadó.

A labdarúgó utolsó mondatára koncentrálva érdemes áttérni a válogatottat irányító szakemberek felfogására. „Az én időmben még nem tartott ott, hogy minden mérkőzésen kikövetelje magának a kezdőstátust. Most megérett rá” – mondta a fentebb már idézett Egervári Sándor. A Hertha jelenlegi szakvezetőjénél, Dárdai Pálnál szintén nem kapott szerepet a csatár. Ezt ha nem is nyíltan, de előrevetítette a tréner már a 2014. szeptemberi hivatalos bemutatkozásánál, amikor a csapatához tartozó játékosok fontos karakterjegyeit emlegette. Erre később rá is erősített, hiszen felfogását a biztos védekezés jellemezte, ehhez pedig egy olyan támadót favorizált Szalai Ádám személyében, aki a védekezés első embereként ideje nagyobb részét az ellenfél kapujának háttal töltötte – ráadásul erős a párharcokban. Ugyan Bernd Storck filozófiája már némiképp eltért a defenzív felfogástól, és próbálta a válogatottat a minél több labdatartásra sarkalni, ő is ragaszkodott a magas, fizikailag erős támadókhoz.

Dárdaira és Storckra is igaz: abból gazdálkodtak, ami éppen rendelkezésükre állt. Mindez Nikolics Nemanja számára azt jelentette, hogy a nemzeti együttes játéka alapvetően a védekezésre épült. Ennek az is oka, hogy a labdabirtokláshoz és a támadást előtérbe helyező futballhoz a magyar válogatottnál egyszerűen nem áll rendelkezésre megfelelő emberanyag.

Nikolics érvényesüléséhez pedig szükség van a csapat dominanciájára, illetve olyan játékosra vagy játékosokra, akik képesek őt – egy erősebb ellenfél ellen is – kulcspasszokkal kiszolgálni, azaz olyan átadással helyzetbe hozni, amely közvetlen gólhelyzetet eredményez. Be kell látni, ilyen karakter jelenleg nem található a keretben.

Hiába tehát Nikolics klubokban elért sikerei, a magyar válogatott játékoskerete és össztudása nem teszi lehetővé hatékony érvényesülését.

S hogy lesz-e a változás Nikolics helyzetében a napokban kinevezett szövetségi kapitány, Georges Leekens kinevezésével? Nos, a belga tréner futballfilozófiája nem kecsegtet túl sok jóval számára. Mint azt Peter Vandenbempt, a belga labdarúgásban jártas szakértő az Indexnek elmondta, Leekens „a csapata játékát is rendszerszinten építi fel előbb, a szervezettségre helyezi a hangsúlyt, viszont támadónak éppen nem mondanám a felfogását. Nem egy Guardiola. A csapatai rengeteget gyakorolják a rögzített játékhelyzeteket, a szögleteket és szabadrúgásokat, a különböző variációikat, és sok gólt is szereznek ezekből.”

Ettől függetlenül a magyar válogatottnál alacsonyabban jegyzett együttesek, például Lettország, Andorra ellen érvényesülhet az ellenfél védekezését megbontó, folyamatosan az üres területeket kereső játéka. A kérdés: ennyivel megelégszik-e Nikolics?

Nikolics az MVP

Nikolics Nemanját választotta legértékesebb játékosának (MVP) a Chicago Fire.

A klub honlapjának beszámolója szerint a magyar válogatott csatár a keret tagjai közül egyedüliként csapata mind a 34 mérkőzésén pályára lépett a bajnokság alapszakaszában, s ezeken 24 gólt szerzett, amivel ő lett az MLS gólkirálya.

Találatai mellett Nikolics négy gólpasszt is kiosztott, s van esélye arra, hogy ő legyen a liga legjobb újonca, vagy legértékesebb játékosa. Előbbi díj nyertesét november 20-án, utóbbit december 4-én hirdetik ki.