George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa december elején elzavarta a csapat holland edzőjét, akivel a tavalyi bajnok a negyedik helyen áll a bajnokságban. A helyére Supka Attilát nevezte ki, akivel nagyinterjút közölt az Origo hírportál.
A Debrecennel kétszer is bajnokságot nyerő, a Honvéddal 2007-ben kupagyőztes tréner Szegedről költözött Budapestre, és a hazai labdarúgással kapcsolatos súlyos élményekről számolt be az újságíró kérdéseire. Amikor a másodosztályban a Sopron edzője volt, egy játékosmegfigyelő érkezett csapata meccsére Ausztriából, hogy egyik labdarúgóját megnézze testközelből.
Az illető a mérkőzés 10. percében azt kérdezte vendéglátóitól, ez valóban egy tétmérkőzés, amit lát, vagy csak valami sörmeccs?
„Ez a futballista a szimpla bajnoki meccsen képtelen volt mentálisan úgy játszani, hogy a teljesítményével eladja magát” – állítja Supka, aki példaként az Eb-n látott magyar játékosokat hozza: nekik ott az volt a motiváció, hogy jó teljesítményükkel komolyabb csapathoz kerülhessenek, de ez sokaknak nem sikerült, ezért is volt olyan a 2017-es év a válogatott szempontjából, amilyen.
Supka ismétli az ezerszer hangoztatott edzői álláspontot, miszerint a külfödi foci elhúzott a magyar mellett, mivel más a külföldiek mentalitása. „A magyar futballisták eleve nem úgy szocializálódtak, mint az osztrákok vagy más külföldiek. Csak arra kellene koncentrálniuk, ami a feladatuk. Ha kijönnek a pályára, akkor a legjobb tudásuk szerint játsszanak, hét közben pedig tisztességesen végezzék el az edzésmunkát.” További problémának látja, hogy a fiatalok ma már inkább a telefonjukat nyomkodják, mint egymással beszélgetnének, emiatt ő be se engedi a mobilokat az öltözőbe. Plusz most már az NB I-es csapatoknál sem látja azt, hogy edzés után kint maradnának gyakorolni a játékosok, és ez a kicsikre is igaz, akikért autóval jönnek a szüleik a gyakorlás végén.
„A legnagyobb gond pedig az, hogy sokszor a szülők jobban akarják, hogy a gyerekük futballista legyen, mint maguk a srácok. Ez óriási probléma.”
Utóbbi gondot nem csak ő feszegeti, nekünk nemrégiben Urbán Flórián mondott hasonlót, aki szintén foglalkozott már utánpótláscsapatokkal.
Herczeg András vagy Novák Dezső nevét említve úgy véli, a magyar edzők is vannak olyan jók, mint a külföldiek. „Nagyon sok olyan külföldi edző van, akitől mi is szeretnénk tanulni, fájdalom, hogy ők nem Magyarországon dolgoznak.”