Koszta: Megölték a falusi futballt

A tavaly visszavonuló kapusveterán szerint a mai fiatalok legtöbbje Xbox-játékos, stresszhelyzetben nem tud teljesíteni.

– Hogyan vélekedik a jelenlegi magyar kapusokról?
– Gulácsi Péter képességeiről már az sok mindent elmond, hogy őt, egy magyart, és nem például egy németet szerződtetett az RB Leipzig. Emellett egy olyan csapatban véd folyamatosan, amely a Bundesliga élmezőnyébe tartozik. Bogdán Ádámban sokkal több van. A megfelelő időben került ki külföldre, de a sérülése rosszkor jött. Akkor igazolt Liverpoolba, amikor a védelem is sokat hibázott, ezt át kellett volna látnia.Egy kisebb, de szintén Premier League-ben szereplő csapatban védhetett volna, ahol meg is kellett volna harcolni a posztjáért. Dibusz Dénest szintén jónak tartom, fontos ugyanakkor: ha nem hiszi el magáról, hogy jó kapus, akkor jó kapus ő. Ugyanolyan szerényen kell tovább dolgoznia tovább, mint amikor a Fradiba került, és pontokat hozott csapatának. A Videotonban védő Kovácsik Ádámot és a diósgyőri Antal Botondot is sokra tartom. Utóbbira különösen büszke vagyok, hiszen az én nevelésem.

– Miben változtak egy jó kapus „összetevői”?
– Manapság ha Angliában vagy Németországban kapusokat keresnek, akkor az alkat az első, amit megnéznek. Ha 182 centiméter alatt van az illető, szóba sem jöhet. A következő, hogy mit tud lábbal, és csak ezután érdekes, hogy tud-e védeni. Előtérbe került a lábbal való játék. Ez ma már elvárás, hiszen ma már nemcsak védeni kell, hanem el is indítani egy támadást.

– Az UTE Labdarúgó Akadémián foglalkozik gyerekekkel a kapusképzés vezetőjeként. Mennyit változott az oktatás az elmúlt negyven évben?
– Mi annak idején őstehetségek voltunk, abban az időben nem volt kapusedző. A szakma itthon csak a nyolcvanas évek vége fele kezdte bontogatni szárnyait. A Videotonnál aki Hartyáni Gábor lövéseit megfogta, abból lehetett kapus. Sok jó lövőtechnikájú játékosnak köszönhetően meg voltunk dolgoztatva. Emellett egymásnak is sokat lőttünk mindenféle módon, gyorsítottuk egymás reflexét. Ma már mindezt tudatosan, edzések során tanítjuk a gyerekeknek. Meg van határozva, melyik korosztálynak mit kell tudnia egy szezon végére, másképp nem megy. A kapusképzés manapság olyan magas szinten van, mint a játékosképzés. Azt vallom egyébként, hogy tízéves kor előtt csak alaptechnikai képzést kell adni, addig erősödjön meg a fiatal, utána lehet tanítani. Én az elmúlt tizenöt évben nyolc NB I-es kapust neveltem ki. Három éve beszélgettem egy olasz utánpótlásközpont kapusedzőjével, aki erre úgy fogalmazott: csodálatos. Elmondta, ha egy kapusedző Olaszországban öt év alatt egy első osztályú kapust ki tud adni a kezei közül, az már nagy dolog.

– Korábban azt említette, hogy nehéz kapusokat szerezni, a jobbakat ugyanis elviszik az akadémiák.

– Az én szememben az akadémiai rendszer nem tűnik jónak.

Azzal, hogy összevásárolják az összes jó játékost, a többi klubnál csak a „maradékok” maradnak. Ezáltal nincs olyan tehetség, akit a többi tudna követni. Az akadémián pedig nem tudsz mindenkinek egyforma játéklehetőséget biztosítani, egyszerűen azért, mert az eredmény az elsődleges, pedig a képzés fontosabb lenne. Külföldön nem foglalkoznak az eredménnyel, az akadémiákon sem. A fő pont az, hogy a gyerekek tudják azt, amit épp az adott korosztálynak kell.

Magyarországon az eredménycentrikusság rossz irányba vitte el az akadémiákat.

És áttérve az akadémiai kapusképzésre: mondom minden tisztelettel, és becsülve a szakemberek munkáját, hogy túl sok NB I-es kapus nem került ki a rendszerből. Holott a legjobbaknak ott kellene lenniük.

– Az is probléma, hogy kevés gyerek választja a futballt. Hogyan lehet őket a sportág irányába vonzani?
– Magyarországon mindig azt vártuk, hogy jöjjön az eredmény, és ezáltal majd jönnek a gyerekek. Nem. Először a körülményeket kell megteremteni a jó munkához. Régen a következőképp épült fel a honi futball: falusi, megyei, NB III-as, NB II-es, NB I-es csapatok és a válogatott. Volt tehát feláramlás. Most nincs. Ahogy nincs kiválasztás és kiválasztódás sem. Így nem tudsz kiválasztani, aki beesik, abból próbálsz futballistát nevelni. Nem tudsz válogatni, annyira kevés a labdarúgó. Amíg pedig a magyar futballban a szegényréteg gyerekeit nem tudjuk bevonni, nem lesz változás. Amíg nem tudjuk megcsinálni, hogy a szegény gyerek ne fizessen tagdíjat, sőt én adok neki cipőt, felszerelést, addig nem lesz változás. A legjobbak – Ronaldinho, Kaká, Ronaldo – mind ebből a rétegből származnak. Ott tanulják meg a fineszt, a jó értelemben vett csibészséget. A mai gyerekből ez hiányzik, a mai gyerek két szót nem szól a másikhoz. A pályán is, ahol segíteni kellene a másikat, alig beszélnek. Legtöbbje Xbox-játékos. Amint a pályán stresszhelyzetbe kerül, már nem tud teljesíteni. A profi futball emellett nem létezhet állami támogatás nélkül. Nemzetközi példákat megnézve látható, az utánpótlás állami feladat: fizetni az utánpótlásedzőket, pályákat építeni és fenntartani, ugyanis a rendszer gyerekeket nevel. Ezért is a legfontosabb az utánpótlás-nevelés. A falusi futballt azonban megölték. A focistáink száma a tizedére csökkent. Mitől lennénk jobbak?

– Hogyan látja, mit és mennyiben változott a honi labdarúgás abban negyvenöt évben, amíg pályán volt?
– Nem biztos, hogy kellene ennyi külföldi edző, vannak jó magyarok is. Persze minden klubtulajdonosnak joga eldönteni, hogy a saját pénzén kit visz a csapatához. De nem lett jobb a magyar foci azáltal, hogy külföldi edzőket hoztunk. Nem lehet, hogy akkor a játékosokban van a hiba? Idejönnek másodosztályú szerb vagy horvát és német másodvonalbeli játékosok, mégsem nő az NB I színvonala. Mi több, elveszik a játéklehetőséget a magyar gyerekektől, akik fejlődhetnének. A külföldi annyival jobb, mint a magyar? A Honvéd jó példa arra, hogy akadémistákkal lehet bajnokságot nyerni. Csak egy hozzáértő edző kell. Igaz, akkor olasz tréner kellett. Ugyan ezzel saját magam ellen beszélek, de azért egy

Marco Rossi a Honvéd edzőjeként tett a magyar fociért. Nem megbántva Bernd Storckot, de azt a csapatot, amely az Európa-bajnokságra kijutott, az elődje, Dárdai Pál rakta össze. Tehát: Rossitól tanult a közeg, például azt, hogyan kell védekezésből átmenni támadásba, Storcktól azonban nem.

– Játszott NB I-ben és megyei másodosztályban is, megjárt sok öltözőt. Egy kívülállónak miként írná le a futballközeget?
– A futballközeg, ha az öltözőből nézzük, visszaesett. Az 1990-es években elkezdődtek a túl nagy fiatalítások, holott az öregtől lehet tanulni. Egyetértek Csank Jánossal: a fiatal húzza le az öregről a mezt. Azt, hogy valaki jobb, azt a pályán tudja bizonyítani. Ne azért játsszon valaki, mert fiatal, azért játsszon, mert többet tud, mint az öreg. És ezt sajnos Magyarországon rosszul kezelték az 1990-es évek közepén. Az 1980-as években ha már egy-két fiatal beépült egy-egy csapatba, az már nagy eredmény volt.

A mai fiatal másképp, rossz szemüvegen keresztül nézi a futballt. Mikor mi bementünk az öltözőbe, akkor megkérdeztük, hogy hova ülhetünk le.

A mai gyerek már másképp kezelik mindezt. Egy ideális focicsapatban van hierarchia, fegyelem. A mai öltözői levegő nem futballcentrikus.

– Így a végére hadd kérdezzem meg, mi az a történet, amire most is mosolyogva emlékszik vissza?
– A Videotonban 1983-ban Májer Lajossal mindig cinkeltük egymást. Fogadtam vele egy láda sörben, hogy tizenegy hét alatt futom a 100 métert. Odaálltam, elindította az órát, elindultam, majd elkezdtem sétálni. Kijelentette, hogy veszítettem. Mire mondtam neki, dehogyis, még több mint tíz hetem van, hogy lefussam. Nagyon kiakadt.