Az elmúlt két hétben több NB I-es csapatot irányító szakember is megemlítette: nemcsak kevesen vannak az igazolható magyar játékosok, de még drágák is. Legsarkosabban Bódog Tamás fogalmazott. „Sajnos látni kell, hogy a magyar futballisták ára abnormálisan felment, a külföldi futballistákat olcsóbban meg lehet szerezni, mint a magyarokat. Csak egy példa: akartunk egy magyart szerződtetni, de kétszázezer eurót, vagyis több mint hatvanmillió forintot kértek érte” – mondta a DVTK vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. Szerinte felfoghatatlan, hogy annyi pénzt lehet néhány helyen keresni az NB I-ben, mint például a német másodosztályban. Azt már a Digisporton tette hozzá a fiatal játékosokra kitérve, hogy nem is tudnak annyit, mint amennyire taksálják őket, ennek tetejében még a hozzáállásuk is problémás.
Adódik a kérdés, mi ennek az oka. „Ez a különféle monopóliumok miatt van. A Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis abba az irányba nyomja a rendszert, hogy fiatal játékosokat játszassanak a csapatok. Az NB II-ből például egyenesen száműzték a külföldi légiósokat” – kezdte magyarázatát a Dénes Ferenc. A sportközgazdász a Magyar Nemzetnek kifejtette, minden olyan típusú szabályozási eszköznek, amely a szabad versenyt korlátozza, árfelhajtó hatása van. „Belső verseny jön létre. Minden fiatal játékos és ügynöke jól látja, ha a labdarúgó megfelelő minőséget képvisel, akkor más csapatnak is szüksége lesz rá, így értékesíthetővé válik a piacon, ezáltal értelemszerűen emelkedik az ára” – fogalmazott. Hozzátette, ugyanez a jelenség érzékelhető a kínai labdarúgásban, ott is drága a futballista.
Itt érdemes rövid kitérőt tenni. A sportközgazdász arra a jelenségre utalt, hogy az esztelen költekezést látva a távol-keleti országban vásárlási limitet határoztak meg. Ezáltal előtérbe kívánják helyezni az utánpótlásban kinevelt fiatalokat. A márciusban kezdődő tavaszi szezonban az adott klubnál egy idényben összesen hat külföldi játékos lehet, de azonos időben (tavasszal vagy ősszel) négynél több légiós nem alkalmazható. A fiatalokra vonatkozó kitétel is szigorodni fog: egy időben nem lehet több légiós a pályán, mint U23-as játékos.
A honi rendszer sajátosságaira visszatérve Dénes távolabbról közelítve vizsgálta a kérdéskört. Mint mondta, általános szabályként érvényes, ha van egy éles preferenciád, akkor az ehhez történő alkalmazkodást valószínűleg minden rendszer elbírja. Ám amint több szabály belekerül a rendszerbe, ellentmondások jönnek létre. „Az amerikai sportokban is rengeteg szabályozás létezik, de van egy fontos, mindent rendező elv: valami növeli-e a profitot, vagy sem. Ha a profit a rendező elv, akkor konzisztensen működtethető a szabályozás. Továbbá a játékos épp az egységesség miatt nem egy klubbal, hanem magával rendszerrel áll szemben” – világított rá a mechanizmusokra.
Magyarország esetében – Dénes szerint – akad némi összehangolatlanság a rendszerben, emellett a piaci viszonyokat tekintve a klubok nem vívnak élet-halál harcot a fennmaradásért. „Nincs olyan veszély, hogy ha két-három éves távlatban nem tudja fedezni a kiadásait a bevételeivel, akkor bezárhatja a boltot. Ha így lenne, akkor egy tulajdonos megfontoltabban döntene” – mondta. Dénes Ferenc itt arra is gondol, hogy egyrészt óriási mennyiségű pénz érkezik menetrendszerűen a tévéközvetítésekből, illetve ott van a tao. A sportcélú társasági adót nem lehet például profi focista bérére költeni, utánpótlásedzőkre, infrastruktúrára viszont igen, így ki lehet vele váltani tetemes mennyiségű költséget, amit újabb játékosok vásárlására, a játékosok bérének megemelésére lehet költeni. Viszont a tao kifizetése sem teljesítményhez kötött, tehát nem piaci alapú költés, így a játék minőségét nemhogy emeli, inkább csökkenti vagy konzerválja.
Ennek a sajátos környezetnek akadnak furcsaságai. Mindezt Dénes egy példával mutatta be: könnyen előfordulhat, hogy míg az egyik klub nem tudja kifizetni egy játékos árát, addig a másik egyesület még hozzá is tesz; akkor is, ha bevétele ezt nem teszi lehetővé. Ugyanis tudja, majd az önkormányzat és a szponzorok besegítenek.
