Magyar nevű gólszerzők a román válogatottban: ez az 1920-as trianoni egyezmény óta megszokott látvány számos sportágban. A hoki kiemelkedik a sorból, Románia gyakorlatilag a jégkorong székelyföldi népszerűségének köszönheti, hogy ott tart, ahol.
Futballban ritkábban akadunk hasonló példára; ha az elmúlt három-négy évtizedet nézzük, Bölöni László, Jenei Imre, Selymes Tibor és Szatmári Lajos a legnagyobb nevek. Nekik nem adatott meg, hogy olyan egyesületben cseperedjenek föl, melynek felvirágoztatásához súlyos összegekkel járult hozzá a magyar kabinet. 2010 óta viszont az Orbán-kormány sportpolitikájának hangsúlyos eleme a határon túli futballakadémiáknak szánt támogatás. Az Mfor.hu portál gyűjtése szerint csak az elmúlt két évben 19,7 milliárd forintot szántak erre a célra, a pénz jó része kifejezetten az akadémiák létesítésére, fejlesztésére ment. Több olyan településen – Lendva, Munkács – is épül viszont központ, ahol abszolút kisebbségben vannak a magyarok, és mivel egyelőre azt sem tudni, milyen nyelven tartják például az edzéseket – akár uniós jogot is sérthet, ha a fogadó ország nyelvét kizárják –, előfordulhat, hogy a magyar adófizetők pénzéből egy másik ország válogatottjának nevelünk majd tehetségeket.
Sajnos a feltételes módot rögtön kijelentőbe fordíthatjuk át. A Csíkszeredai központú Székelyföldi Labdarúgó-akadémia jó ideje küzd ezzel a visszás jelenséggel, és a probléma odáig fajult, hogy Szondy Zoltán, az akadémia vezetője a Székelyhon.ro-nak adott interjújában nyíltan kritizálta a magyar szövetséget. Az intézményvezető azt mondta, sajnálja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel távolról sem olyan jó a kapcsolatuk, mint a románnal, az MLSZ nem veszi őket komolyan, pedig lobbiszinten mindent megtesznek.
– Nagyon pontatlanul idézték a szavaimat, és ezt a főszerkesztőnek is jeleztem – magyarázta immár portálunk megkeresésére az akadémia elnöke. Nem véletlenül óvatos, anyaországi forrásból eddig közel 2,5 milliárd forint jutott Csíkszeredára. Ebből a keretből 2012-es megalakulásuk óta létrehoztak öt alközpontot (Barót, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely), most mintegy 4500 focistájuk van. Viszont úgy tűnik, annak révén, hogy az akadémia korosztályos csapatai a román bajnokságban játszanak, a tehetségek helyben jobban szem előtt vannak. A román szövetség vezetősége a közelmúltban Csíkszeredába látogatott, és élükön az elnökkel azt mondták, az ország három legjobb képzési központja közé tartozik a székelyföldi akadémia. Szavaikat tettekkel támasztják alá, és sorban hívják be az U-válogatottakba a székely focistákat.
„Eleinte szó szerint rájuk kellett tukmálni a játékosainkat. El kellett magyarázni, hogy mi is részben magyar közpénzből működünk, azért, hogy segíthessük a magyar labdarúgást, de ha ügyet sem vetnek ránk, akkor nem megy” (Szondy Zoltán, 2017. szeptember 28., NSO.hu)
– Változó persze a szám, de nagyjából 15-20 játékost adunk a magyar és a román utánpótlás-válogatottakba. Magyar mezt eddig négy-öt játékosunk húzhatott, és egyetlen stabil kezdőjátékosunk van, Csala Tibor (ő a Koszovó elleni tavaly októberi Eb-selejtezőn gólt is szerzett ellen a 17 éven aluliak között – a szerk.). A legutóbbi spanyolországi felkészülési tornán az U18-as román csapatban Antal Barna és Bara Levente például kezdő volt, Antal rúgta a csapat mindkét gólját. Ezen a viadalon egyébként a magyarok is ott voltak – Csalával a soraikban –, meg is nyerték a tornát – emlékszik vissza Szondy Zoltán. Csalán kívül Casiadi Soma és Botorok János neve ismert azok közül, akik bemutatkoztak piros-fehér-zöldben.
Enyhén szólva tudathasadásos állapot lehet, amikor a csíkszeredai akadémiáról az egyik magyar ajkú és identitású játékos Budapest, a többiek meg Bukarest felé veszik az irányt, hogy Spanyolországban találkozva egymás ellen küzdjenek a pályán. Szondy Zoltán pontosan látja a helyzet visszásságát. – A probléma személyesen is érint, ugyanis
a fiam sokszoros román U-válogatott. Először húzta a száját a meghívókra. Neki és a többi gyereknek is elmondtam: úgy vitézkedjetek a román utánpótláscsapatokban, hogy egyszer a magyar felnőttválogatottba behívót kaphassatok. Ezek a gyerekek a magyar futballkörben képzelik el a jövőjüket.
Jobban esne, ha a magyar válogatottban többen játszanának, de ezért még lobbiznunk kell.
Az elnök szerint a magyarországi anyagi támogatást illetően két kérdést kell föltenni: fejlődésnek indul-e tőle a székelyföldi labdarúgás, illetve szolgálja-e a magyar foci fejlődését. Véleménye szerint mindkét kérdésre igen a válasz. – A helyi futball láthatóan fejlődött, sorra kerülnek ki az akadémiáról az utánpótlás-válogatott játékosok. Ezzel A 18. életévüket betöltött gyerekeink pedig mind magyar klubokba mennek. És ha a profiljukban ott van, hogy sokszoros román válogatottak, akkor azzal nyer a magyarországi klub is – magyarázza Szondy Zoltán. Ebben igaza van, a klub számára az eladáskor jól cseng, ha válogatott futballistája van. Ha viszont a legelső célt nézzük, miszerint az anyaországi támogatásból végül a magyar válogatott nyerjen a Kárpát-medencéből tehetségeket, akkor helytelen az álláspont.
Itt érdemes feltenni a legfontosabb kérdést: a magyar utánpótlás-válogatottak szövetségi kapitányai miért nem fedeznek föl ugyanott tehetségeket, ha a románok ezt meg tudják tenni? A székelyföldi intézmény a Puskás Akadémiának köszönheti fejlődését, a velük kötött együttműködési megállapodás része, hogy az alközpontokban évente többször, kötelezően megrendezett tornákról és a közös edzésekről készített szakmai anyagot, illetve a legügyesebbek névsorát eljuttatják a felcsútiak szakmai vezetőjéhez. Ráadásul 2016 januárja óta az a Varga Károly a szakmai igazgató Csíkszeredában, aki Magyarországon az év utánpótlástrénere is volt, korábban a Honvéd akadémiáján dolgozott, onnan került Felcsútra. Megmagyarázhatatlan volna, ha ilyen lefedettséggel sem jutottak volna elegendő információ birtokába a magyar szövetségi kapitányok.
– Információ eddig is eljutott hozzájuk. Nyáron Preisinger Sándor, a 2002-es születésűek kapitánya, és Michael Boris U20-as szövetségi kapitány is járt Csíkszeredában. Januárban Felcsúton voltunk edzőtáborban, ide meghívták az U-válogatottak vezetőit, akik jelen is voltak – mondja az elnök, hozzátéve, az amúgy erős magyar válogatottakba nem egyszerű bekerülni, és arra egyetlen szövetségi edzőt sem lehet kötelezni, hogy részesítse előnyben a székelyföldieket. Ebben megint igaza van,
az viszont nem világos, hogy az együttműködési megállapodás 2013-as megkötése után miért kellett öt évet várni arra, hogy elinduljon a profi információcsere szakmai téren.
Január óta ugyanis Csíkszeredából folyamatosan mennek az adatok a játékosok fizikai, technikai állapotáról a magyar válogatottak stábjaihoz. Az adatok mellett meccsösszefoglalókat is rendszeresen küldenek majd.
Szondy Zoltán hangsúlyozza, a románok korrektek voltak az akadémiával szemben. – A román bajnokságban játszunk, ennek ellenére elmondták, mi döntünk, melyik ország válogatottjába szeretnénk eljuttatni a gyerekeket. Olyan soha nem volt, hogy valaki a román csapatot választotta, ha korábban hívták a magyar válogatottba is. A román szövetséget az sem zavarja, hogy nálunk Csíkszeredában és minden alközpontban magyar az edzés nyelve. Ennek nyomán egyébként a hozzánk érkezők nagyjából 95 százaléka magyar ajkú.
Az elnök végezetül egy érdekességre is fölhívta a figyelmet. A román labdarúgó-szövetség kifejezetten példaértékűnek tartja a magyar sporttámogatási rendszert, ezen belül az itthon össztűz alá vett társasági adófelhasználást, még a kifejezetten magyarellenes román politikusok is dicsérik a magyar példát. Ennek többek között az lehet az oka, hogy Romániában egyetlen olyan akadémia sincs, amit állami forrásból támogatnának, helyi tőkések tartják fenn őket. Sőt, Szondy Zoltán azt is elárulta, Romániában törvény által előírt sporttámogatási rendszer sem létezik, ilyen szempontból hazánk az ígéret földjének számít.
