Fogyasztóvédelmi szempontból természetesen a minőségi termékek vásárlása, használata javasolt. A hatóságunk által a korábbi években véletlenszerűen megvizsgált radírok több mint fele tartalmazott tiltott lágyítószert, ezért célszerűnek tartottuk idén is egy átfogó vizsgálattal ellenőrizni a játékként is használható termékek biztonságosságát. Az ellenőrzés során áruházláncok éppúgy szerepeltek a vizsgált üzletek között, mint játék-nagykereskedések és papír- és írószerboltok.
A gyermekek alkotás közben sokszor a ceruza és a radír szájba vételével, szopogatásával önkéntelenül is veszélynek teszik ki magukat, hiszen egy nem az előírásoknak megfelelően gyártott eszközből káros anyagok is juthatnak a szervezetükbe. Reprodukciót károsító hatásuk miatt egészségre ártalmasak a PVC anyagú radírokban esetleg jelen lévő tiltott lágyítószerek, melyek kémiailag nem kötődnek erősen a PVC-hez, így a felületre migrálva szájon át vagy a bőrön keresztül felszívódhatnak. Kockázatot jelenthetnek a színezésre használt krétákban, ceruzákban alkalmazott pigmentekben esetleg előforduló nehézfémek is, hiszen jól ismertek ezek különböző egészségkárosító (rákkeltő, reprodukciót károsító, mutagén vagy „csak” allergizáló) hatásai.
Az idei célellenőrzés során a 16-féle festő- és színezőeszköz-készlet 42 mintaelemén 8 elemre végzett kioldódási vizsgálatok igen jó eredménnyel zárultak: valamennyi termék megfelelt az előírásoknak. A mérési adatokból levonható becslések alapján az is megállapítható, hogy a termékek a közeljövőben életbe lépő szigorúbb előírásokat is kielégítik.
Nagyon pozitív eredményt mutatott a 20-féle radír, illetve radírkészlet tiltott lágyítószer-tartalmának meghatározása is, hiszen egyetlen radírminta tiltott lágyítószer-tartalma sem haladta meg a határértéket. Az eredmény különösen biztató a korábbi évek negatív tapasztalataival összehasonlítva, mert arra enged következtetni, hogy a gyártók a biztonsági előírások figyelembevételével – elkerülve a tiltott lágyítószerek alkalmazását – módosították gyártási technológiájukat.