Szűrös tévedett

P. Z.
1999. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szűrös Mátyás egyetértésem nélkül szavazott a nevemben egy olyan ügyben, amelyet alapvetően másként ítélek meg – adta közzé közleményben Tabajdi Csaba szocialista országgyűlési képviselő a külügyi bizottság csütörtöki ülésén történtekkel kapcsolatban, ahol frakciótársa a Jeszenszky-levél zárt ülésen történő tárgyalása mellett voksolt az ő nevében is. Megtudtuk, Tabajdi a nyílt ülés mellett szavazott volna. – Az adott esetben ez lett volna az egyetlen helyes eljárás – véli a szocialista képviselő, aki azt is közölte, hogy a történtekért Szűrös Mátyás elnézést kért tőle. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ülés napirendjén előzetesen nem szerepelt az ominózus levél megvitatása, ezért nem egyeztetett Szűrössel. – Nem szerepelt az MSZP tegnapi frakcióülésének napirendjén a Szűrös-ügy – tudtuk meg Kiss Péter ügyvezető alelnöktől. A politikus ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a képviselő többször a szocialista álláspontttól eltérő nézetet képviselt a külügyi bizottságban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.