időjárás 18°C Cintia , Norbert 2023. június 6.
logo

Zágrábi vádak

Bencze226MTI
1999.11.28. 23:00

Az elnöki teendőket átvett Vlatko Pavletic, a horvát parlament államfői jogkörrel ideiglenesen felruházott elnöke a hatalmi párt, a HDZ javaslatára 2000. január 3-ára írta ki a parlamenti választásokat. A Franjo Tudjman legodaadóbb hívének számító Vlatko Pavletic szombaton írta alá a döntést, amely szerint a külföldön élő, illetve tartózkodó horvátok az ország diplomáciai képviseletein január 2-án és 3-án élhetnek választójogukkal. Továbbra is nagyon súlyos Franjo Tudjman elnök állapota – jelentette be tegnap kiadott közleményében a horvát államfőt kezelő orvos-csoport. Január 3-án a kétkamarás horvát parlament képviselőházát választják újjá. A képviselőháznak eddig 127 tagja volt, ahol a Franjo Tudjman vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) 75 mandátumot birtokolt. Az új választási törvény szerint az ország 10 választókörzetében 140 képviselőt juttatnak mandátumhoz, plusz a 11. körzetben – később meghatározandó nem rögzített kvóta alapján – a külföldön élő horvát állampolgárok választhatnak képviselőket, míg a 12. választókörzetben a kisebbségek juttathatnak mandátumhoz 5 képviselőt. Becslések szerint közel 160-ra nő így a képviselőház létszáma, amelyben az eddigi sajtóelőrejelzések szerint 41–55 mandátumra számíthat a HDZ. A választási hadjárat hivatalosan ugyan még csak ezután kezdődik, a hatalmi párt és az ellenzék közötti pengecsattogtatás és kölcsönös vádaskodás azonban már javában tart. Ivica Racan, a Szociáldemokrata Párt elnöke, a parlamenti ellenzéki hatok soros koordinátora, aki CNN amerikai hírtelevíziónak is nyilatkozott, felhívta a választópolgárokat, hogy a választásokon ilyen körülmények között is éljenek választói jogukkal.A hatalmi párt részéről az egyik alelnök, Vladimir Seks azzal szúrt vissza, hogy a választásokat kiírták, és az alkotmány szabta harmincnapos határidőn belül meg kell azokat tartani. Racan állítását pedig, hogy a választások január 3-i időpontja szembehelyezkedés a nemzettel és az állampolgá-rokkal, Seks közönséges obstrukciónak minősítette. Racan-nak van a legkevesebb joga az egész horvát nemzet nevében szólni, hiszen pártja a legutóbbi választásokon csak a szavazatok 9 százalékát kapta – mondta. Valójában arról van szó, hogy a hatalmi pártnak kellenek a karácsonyra általában nagyobb számban hazatérő horvát kivándoroltak őt támogató szavazatai, az ellenzék pedig ezt nagymértékben megvonná tőle, ha a választások később, csak január derekán lennének. Ljerka Mintas Hodak pártalelnök bejelentette, hogy a hatalmi párt a maga részéről 16 napra csökkenti a hivatalosan húsznapos választási hadjáratát, mert lemond karácsony első, második és harmadik napjáról és a szilveszterről. A horvát televízió központi híradójának szombat esti kommentára szerint a horvát választási hadjárat gyakorlatilag már egy egész esztendeje tart, és Horvátország nagyon is belefáradt ebbe. Az egyértelműen hatalmi párti kommentár zárómondata a következő volt: lehet más, formalista megközelítés is, olyan, amilyennel az ellenzék nemrég a parlamentben az alkotmánytörvény vitájában öngólt lőtt magának, minek legfontosabb következményét egy kommentátor így fogalmazta meg: az ellenzéki hatok elérték, hogy a hatalmi párt egy nap alatt mozgalomból párttá lett, önmagukat pedig ugyanaznap mozgalommá változtatták. A mindenszentek óta kórházban gyógykezelt Franjo Tudjman horvát elnök állapota változatlanul súlyos. Folytatják az intenzív gyógykezelést – áll az orvosi konzílium legutóbbi közleményében.Az orvosok előrejelzései szerint utolsó óráit éli a 28. napja súlyos állapotban kórházban ápolt Franjo Tudjman horvát elnök – állította tegnapi számában egy ellenzéki zágrábi napilap. A lap név nélkül idézte Tudjman elnök egyik közeli munkatársát, aki szerint gyors ütemben áll le az államfő minden életfunkciója. Az újság úgy értesült, hogy a Tudjmant kezelő orvoscsoport utolsó közleményének kiadásakor össze fogják hívni a kormány és a parlament elnökségének együttes rendkívüli ülését, ahol ismertetik a jelentésben foglaltakat. Az Európai Uniót aggasztja, hogy a január 27-ig kötelezően megtartandó parlamenti választásokra a két év végi ünnep közötti dátumok merültek fel Horvátországban. A horvát választás időpontját befolyásolják a Franjo Tudjman elnök súlyos betegségének következtében kialakult körülmények. Mindeközben egy járókelő halt meg abban a robbanásban, amely Zágráb szívében történt szombatra virradóra. A horvát főváros rendőrsége egyelőre nem tudja, hogy milyen robbanószerkezet lépett működésbe hajnali fél kettő körül a parkoló gépkocsik közelében, a Jellasics tér közelében. Egy járókelő súlyosan megsérült a robbanástól, életét nem tudták megmenteni a kórházban. A rendőrség egy felgyújtott gépkocsira bukkant, amelyet összefüggésbe hoznak a robbanással, de ennél többet nem tett közzé a zágrábi rendőrség.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.