Korrigáltak a tőzsdék

Erőteljes korrekcióval nyitottak kedden az európai tőzsdék, a befektetők a távközlési és vegyipari papírokat vásárolták. Az indok az volt, hogy a német Bayer vegyipari cég és a brit Vodafone kiadta negyedéves eredményét, mely ugyan nem minden esetben múlta felül a vártakat.

2002. 11. 12. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hétfői ideges hangulatot követve a piacok némileg megnyugodtak, a részvényárak többsége lassan drágult, a Bayer jelentős 42 százalékos eredménycsökkenést jelentett, de a publikációval egyidőben 2005-ig terjedő időszakra komoly növekedést prognosztizált. A vegyipari cég szerint az évvégére tiszta nyeresége meghaladhatja a tavaly elért szintet és ez a trend tartós lehet. Tegnap koradélután a Bayer árfolyama Frankfurtban 6,8 százalékkal állt hétfői zárószintje felett.

Jobb lett a vártaknál a Vodefone első pénzügyi üzleti féléve. A brit távközlési társaság 30 százalékos eredménynövekedés mellett 2,32 milliárd forintra csökkentette veszteségét. A Vodafone a legjobb pénzügyi állapottal rendelkező távközlési cég a világon, ezt jelzi az is, hogy a Vivendi tulajdonában lévő Cegetel-re vételi ajánlatot tudott tenni. A Vodafone kurzusa tegnap Londonban 11 százalékkal nőtt.

Az európai tőzsdék árfolyamainak növekedésével párhuzamosan emelkedéssel nyitottak tegnap az amerikai parkettek is. A Wall Street-en a technológiai papírok erősödése volt számottevő, erről elemzők azt nyilatkozták, hogy a részvények korrigálják a hét első napján elszenvedett veszteségeiket, így a Hewlett Packard, a Dell Computer és az Oracle komoly dráguláson ment keresztül.

Budapesten a nemzetközi események kevésbé éreztették hatásukat, sőt Magyarország szuverén adósságának felminősítése sem hatott különösebben a magyar tőzsdére. A Moody’s nemzetközi hitelminősítő a helyi valutában jegyzett szuverén adósságok szintjére minősítette fel nyolc kelet-európai EU-tagjelölt devizaadósságának és devizakötvényeinek besorolását, köztük Magyarországét. Az eddigi „A3” kategóriából „A1”-re javította a Moody’s a minősítést, amit azzal indokolt, hogy valószínűleg már elkönyvelhető az érintett országok Európai Unióhoz történő csatlakozása, így a gazdasági és pénzügyi kockázatok mértéke jelentősen lecsökken. Csupán a kötvénypiac mozdult meg a londoni döntésre és néhány kormányzati hatáskörrel rendelkező szervezet, mint az Államadósság Kezelő Központ Rt., a pénzügyi tárca reagált az eseményre. Elemzők szerint fontos lépés volt a Moody’s-tól a felminősítés, de mint látni lehettet a részvénypiacon ez nem éreztette hatását, a BUX sem reagált komolyabban az eseményre, olyannyira nem, hogy 27 pontos veszteséggel zárta a kereskedést. A nap nyertese a Matáv lett 2,3 százalékos drágulásával, ezt követte a Fotes, a Nabi és a Primagáz.

Záró: 7423,64 Min: 7407,92 Max: 7461,44 Nyitó: 7454,35 Előző: 7450,87
Vált.: -27,23 pont (-0,37 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.