A tokiói tőzsdezárással egy időben kiadott közlemény szerint a Fitch „AA”-ról „AA mínusz”-ra rontotta a szigetország jenben mért szuverén adósságát, amit azzal indokolta, hogy a japán közszféra tovább romló pénzügyi helyzetével, a japán gazdaság gyengeségével, a rossz adósságok megoldásának kiábrándító késlekedésével és a defláció elhúzódásával indokolták az minősítő intézetben.
A hét közepén tőzsdezárás után publikálta a Hewlett Packard az utolsó pénzügyi negyedévének eredményeit. A Compaq Computerrel történő egyesülés után a HP 13 centes részvényenkénti és 390 millió dolláros nettó nyereséget ért el. Elemzők korábban a HP-Compaq fúziót úgy kommentálták, hogy az új vállalat nyereségessége igen kétséges. A HP egyszeri tételek nélküli profitja 721 millió dollár, részvényenként 24 cent lett, ez meghaladta a várt 22 cent nyereséget.
Csütörtök reggel a General Electric profit warninggal lepte meg a nagyközönséget. A világ egyik legnagyobb vállalata közölte, hogy az idei évben és jövőre is elmaradhat nyeresége a vártaktól. Az üröm az örömben, hogy a GE a negatív nyereségjóslat mellett hat százalékkal növelte negyedéves osztalékát.
Budapesten hatvan pontos emelkedéssel kezdődött a kereskedés, a BUX délig minimális, majd délután kettő óra után erőteljes növekedést produkált. A BÉT részvényeit jegyző tőzsdemutató napi csúcsán zárt, ami 212,98 pontos növekedésnek felet meg. A nemzetközi piacokkal párhuzamosan dráguló BUX-ot végül az amerikai tőzsdék emelkedéséről érkező hírek húzták fel. A befektetők vélhetően arra spekuláltak, hogy a tengerentúlon tovább drágulnak a részvényárak melyek pozitív kihatással lesznek a következő napok kereskedésére.
A hazai piac nyertesei között találhattuk a Matáv, az OTP és a BorsodChem papírokat. A brókerek főként a BC részvényeire hívták fel a figyelmet, mivel árfolyamváltozásuk már négy napja szembetűnő. Szakértők szerint a vegyipari cég papírjaira sorozatos limitált vevők jeletkeznek, az eddigi limitek között nagy szerepet kapott az 5000 forintos szint, de a tegnapi napon vélhetően a target már 5300 forint volt. A BC részvényeinek közkézhányada igen alacsony és a magyar állam tulajdonában csupán 4,04 százaléknyi tulajdoni hányad van. Korábban azt rebesgették, hogy az ÁPV Rt által kezelt állami tulajdont értékesíteni kívánják.
Záró: 7831,71 Min: 7638,50 Max: 7831,71 Nyitó:7686,62 Előző: 7618,73 Vált.: +212,98 pont (+2,59 százalék)
Vevők a BorsodChemnél ?
Vállalati eredmények hatására erőteljes növekedéssel nyitottak tegnap a tőkepiacok. Tokióban a Nikkei 225 index 2,46 százalékos növekedést produkált, melyről elemzők azt mondták, hogy a szerdai amerikai emelkedések igen kedvezően hatottak az ázsiai befektetők hangulatára. A spekulánsok annyira elfoglalták magukat a Wall Street-i eseményekkel, hogy még a Fitch Ratings hitelminősítő a japán hosszúlejáratú szuverén adósságának leminősítésére sem reagáltak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!