Tovább csúszott a BUX

Sorban teszik közzé a vállalatok tavalyi gazdálkodási eredményeiket, melyek igen változatosak. Eddig jobbára kedvező eredmények láttak napvilágot, de az eredménydömping legjava még csak ezek után érkezik - mondta egy New York-i befektető.

2003. 01. 24. 18:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A piacokat álmukból felriadva vették tudomásul, hogy nem csak a csipgyártásból és járműiparból áll a világ, hanem igen is létezik kiskereskedelmi, vegyipari és szolgáltatói szektor is. A legnagyobb internetes könyvesbolt az Amazon.com növekvő forgalom következtében részvényenként 1 centes nyereséget produkált. Hasonlóan kedvező adatokat közölt a Nortel Network hálózati rendszereket gyártó társaság is.

A torontói központú cég negyedik negyedévi vesztesége 248 millió dollár, részvényenként 6 cent volt, ami megegyezik az elemzők által várt szinttel. A Nortel menedzsmentje szerint az iparágat súlytó nehéz időszak miatt a cég eredményei sorozatosan romlottak, de valószínűleg a fekete felhők lassan elillannak a távközlési terület fölül, így gazdálkodási eredményének eróziója megállását és stabilizálódás következhet be.

A jónak nem nevezhető, de igen változatos híreknek köszönhetően a befektetők pesszimistán tekintettek a tőzsdékre. A piacok besszes hangulata végül valóban gyengülést okozott, mind az ázsiai, mind az európai és az amerikai börzéken.

A magyar piacot sem lehetett a lejtőn visszatartani, a BUX 5 pontos csökkenéssel nyitott és délig további 74 pontot zuhant. A délután sem telt el emelkedéssel a magyar tőzsdeindikátor egyre lentebb és lentebb csúszott, majd a nyitáskor beeső amerikai árfolyamok zárás előtt még toltak egy kisebbet a BUX kurzusán. A Budapesti Értéktőzsde részvényeit jegyző BUX index végül 105,24 pontos gyengüléssel 7674 ponton fejezte be a hét utolsó kereskedését. Alacsony 4,7 milliárd forintos forgalom mellett kereskedtek tegnap a BÉT-en, ez azt jelzi, hogy a vevők továbbra sem jelentkeznek a magyar parketten. A vételi oldal alacsony szintje következtében a részvények árfolyama a várt emelkedés helyett csökkent, a legnagyobb beesést az Inter-Európa Bank produkálta 3,9 százalékos lassulással, ezt követte az Egis 3,5 százalékkal morzsolódott le.

A vezető részvények sorából a Matáv 12 forinttal, a MOL 15 forinttal, a Richter 290 forinttal lett olcsóbb. A Richter a gyógyszerárak emelése kapcsán azt nyilatkozta, hogy örülnek a Magyar Közlönyben közzétett árváltozásoknak, mivel néhány 550 forint alatti készítmény piacon tartása megkérdőjeleződött volna az áremelés elvetése esetében. Elemzők rámutattak, hogy a gyógyszer-ártárgyalások sikere nagyban befolyásolhatja a tőzsdén jegyzett Egis és Richter árfolyamát.

A forint a nap folyamán jellemzően mínusz 10,5 százalék körül mozgott az intervencuiós sávban, mely 247,51 EUR/HUF körüli árfolyamot jelentett – írta a portfolio.hu.

Záró: 7674,00 Min: 7658,23 Max: 7777,29 Nyitó: 7774,61 Előző: 7779,24 Vált.: -105,24 pont (-1,35 százalék)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.