Spekulálnak a kárpótlási jegyekre

Szerdán újból tőzsdei emelkedési trend alakult ki, bár a Nikkei enyhe korrekcióval a mínuszban zárt, de az európai piacokon, azok közül is a londoni és a madridi tőzsdén keletkezett nagyobb fellendülés. Tokióban tegnap a Nikkei 225 index 0,08 százalékkal gyengült, amit az elemzők a korábbi napokban tapasztalt emelkedések utáni haszonrealizálással magyaráztak.

2003. 06. 04. 15:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kontinens tőzsdéin a német DAX kivételével határozott és erőteljes növekedési irány tudott létrejönni, a DAX-ot a DaimlerChrysler (DC) profit jóslata nyomta lefelé. A DC közölte, hogy az ötéves kötvénykibocsátását visszavonta, mivel a negatív eredmény előrejelzés rossz piaci klímát okozott. A kötvények kibocsátása már annyira előrehaladott volt, hogy a cég tanácsadói már megkapták az ajánlatokat is.

A DC azután közölte profit warningját, hogy az amerikai autóértékesítésekről érkező összesített adatok komoly csökkenést jeleztek. A hat százalékkal csökkenő eladások következtében az amerikai leányvállalat kénytelen volt átértékelni a várható idei bevételt ami a korábbi jóslatban szereplő 2 milliárd euró nyereséggel szemben minimális plusz fog mutatni. Pénzügyi körökben igen érdekesnek tartották a visszalépést, de az elmaradó nyereség tükrében érthető volt a tett.

Mások viszont rámutattak, ha és amennyiben a DC megfelelő könyvviteli bázissal és tanácsadókkal van felvértezve, akkor mi az oka annak, hogy meglepődtek a csökkenő eladásokon. A pesszimista elemzők szerint a DC nem kalkulálta előre be, hogy az amerikai piacon az iraki háború miatt a háztartások kevesebbet fognak költeni.

A fellendüléssel nyitó amerikai tőzsdékre kedvezően hatott a javuló nem feldolgozóipari amerikai beszerzési menedzserek véleményét tükröző index. A Dow Jones rövid idő elteltével 1,11 százalékkal, a Nasdaq 1,61 százalékkal erősödött.

Budapesten a nemzetközi optimizmust nem sikerült átvenni, a BUX a kereskedés elején 33 pontos plusz jelzett, majd egyre lentebb és lentebb csúszott. A forint sávjának eltolási híre egy nagyobb bezuhanást okozott, de a piac azt gyorsan korrigálta. A nap végén a korrekciós hatás olyan erősen hatott, hogy a BUX görbéje 8394 pontig ugrott fel, ami 25,38 pontos drágulásnak felet meg.

A forgalom 11,32 milliárd forintra ugrott amiből az OTP több mint hárommilliárd forinttal vette ki részét. A banki részvények 0,6 százalékkal drágultak. A vezető részvények közül a Richter szerepelt a legjobban, a gyógyszergyári cég részvényei 2,2 százalékkal erősödtek. A nap nyertese a Rába és a kárptólási jegy lett. Szakértők a kárpótlási jegyek esetében rámutattak, hogy igen erős érdeklődés mutatkozik a jegyek iránt, ezt azzal magyarázták, hogy már nincs két hét ahhoz, hogy meginduljon a Forrás részvény/kárpótlási jegy csere.

Záró: 8394,31 Min: 8344,51 Max: 8431,38 Nyitó: 8385,52 Előző: 8368,93 Vált.: +25,38 pont (+0,30 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.