Augusztusban új szereplő a BÉT-en

Egy hete zárult le a Forrás részvények kárpótlási jegyek ellenében történő cseréje, az utolsó pillanatokban meghosszabított jegyzés sikeres volt ez jelezte az is, hogy a felkínált 8 601 783 darab Forrás részvényből 4 084 0 84 darabra érkezett vételi ajánlat. Mind a kibocsátó, mind a forgalmazsában résztvevő CA IB elégedett a jegyzés eredményével.

2003. 07. 25. 15:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ugyan nem jegyezték le az összes felkínált Forrás-részvényt, de az érintettek elégedettek a kárpótlási jegyek cseréjének tranzakciójával. Előzetes kalkulációk a Forrás-részvények jegyzése előtt 7-9 millió darab kárpótlási jegy kellett hogy közkézen forogjon, a tranzakciónak az volt a célja, hogy a kárpótoltak a lehető legkedvezőbb feltételek szerint ki legyenek elégítve, a kárpótlási jegyek legnagyobb részét bevonják – nyilatkozta az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettese.

További fontos cél volt még, hogy amennyiben az apportált, feltőkésített cég részvényeit kínálják cserére, akkor azt a törvények betartása mellett alakítsák át. A Forrás Rt. mint feltőkésített cég, jó választás volt, a befektetők átlátható, működésében és menedzsmentjében is korrekt vállalatban szerezhettek részt. Fontos érv volt még az is, hogy a hazai tőkapiacot élénkítő termékkel jelenjenek meg, erre a nyílvánossá tett Forrás Rt. alkalmas volt.

A Forrás-kárpótlási jegy tranzakció pontos részleteiről Polacsek Csaba, a CA IB vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy az allokáció keretében minden befektető az általa érvényesen igényelt mennyiséget megkapja. A lejegyzett Forrás-részvények letéti igazolását, valamint a visszajáró kárpótlási jegyeket a részvénycsere benyújtásának helyén kapják meg a befektetők. A CA IB vezetője hangoztatta, hogy az „A” sorozatú törzsrészvényből összesen 3 491 565 darab kelt el, a „B” sorozatú, osztalékelsőbbségi papírokból 592 519 darab talált gazdára.

Határainkon túlról 56 ezer kárpótlási jegyet kívántak becserélni, 368 jegyzés mellett. Arról, hogy 5 százalékos, vagy annál nagyobb Forrás Rt. tulajdonos létezik-e, Polacsek Csaba azt nyilatkozta, hogy igen, létezik. Mint ismert, a tőkapiaci törvények meghatározzák, hogy a nyílt részvénytársaság 5 százalékos tulajdonosa köteles nyilatkoznia kilétéről és a tulajdonában lévő értékpapírok számáról, ezért a jövőben ilyen bejeletések várhatóak a lesznek a Forrás-részvények esetében is. A CA IB a jelenlegi helyzetben úgy látja, hogy a Forrás részvények augustusban kerülhetnek a tőzsdeparkettre.

Patonai József, a Forrás Rt. elnök-vezérigazgatója a többi résztvevőhöz hasonlóan elégedettségét fejezte ki a jegyzés menetéről és lezárását követő eseményekről. A vezérigazgató hangoztatta, a Forrás célja a transzparencia, jelenleg több ügylet van napirenden mind a portfólió egyes elemeinek értékesítése, mind befektetés szemszögéből nézve. A Finom Hengermű Fémmunkás Kft.(FHF) nehézségeiről Pataonai József azt nyilatkozta, hogy mindent megtesznek a cég további működtetése érdekében, egyúttal cáfolta, hogy igazak lennének azok a hírek, hogy a FHF felszámolás alatt állna.

Újságírói kérdésre az ÁPV vezérigazgató-helyettese, Vági Márton közölte, hogy egy ideig újabb csereajánlatot nem tesznek a még kintlévő kárpótlási jegyekre, a tulajdonukban maradt Forrás részvényeket sem kívánják eladni. A Forrás gazdálkodása és eredményei azt jelzik, hogy érdemes tartani a cég papírjait és az osztalékot évente felvenni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.