Spekulál a piac

Huszonnégy pontos csökkenéssel nyitott ma a BUX. Az első félóra ugyan korrekcióval telt el, de a befektetők a nemzetközi piacokon jelentkező pesszimizmus hatására gyors eladásokkal kezdtek. A magyar tőzsdemutató a nyitást követő másfélóra alatt elérte a napi mélypontját, majd újabb próbálkozásokat ejtve egyre magasabbra akart felívelni.

2003. 07. 29. 15:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai indikátor két lépcsőbe 8198,89 pontig emelkedett, de ezt a szintet nem tudta megtartani, és a nap végére 21,91 pontos csökkenéssel zárt. A BUX visszaesésével párhuzamosan gyengültek a blue chipek többsége is, a Matáv 7 forinttal, az OTP 15 forinttal gyengült. Ellenkezőleg mozgott viszont a Richter és a Mol; a gyógyszergyártó cég 90 forinttal, az olajipari papírok 10 forinttal drágultak. A Mol-t az Audi Hungária követte a listán. A forgalom 6,9 milliárd forintra nőtt, ebből a legnagyobb részt 2,7 milliárd forintnyit az OTP-re kötöttek.

A kiskapitalizációjú papírok közül a legnagyobb meglepetést a Zalakerámia okozta 200 forintos drágulásával. A kerámiagyártó cég részvényei azért emelkedtek, mert a társaság többségi tulajdonosai vélhetően újabb ajánlatot kell hogy tegyenek a közkézen forgó papírokra. A szisztéma feltehetően azonos a BorsodChem esetével, ami tegnap 105 forinttal gyengült. A kiszorítás érdekében és azért, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni a részvényeseknek, a főtulajdonosok tőzsdén apránként vásárolják fel a részvényeket, így a kötelező felvásárlási árnál alacsonyabb szinten juthatnak a részvényekhez.

A Zalakerámia mellett drágult még a Brau Union és a Synergon részvénye is; mindkét papír hasonlóan, felvásárlási hírre erősödött. A sörgyártó esetében elemzők továbbra is hitetlenek, nem biztosak abban, hogy a Heineken a felvásárolt osztrák Brau AG után a magyar Brau Union-ra is tesz ajánlatot.
A nemzetközi piacokon részben a vállalati hírek, másrészt az amerikai makrogazdasági adatok voltak meghatározóak. A céges hírek közül a korábban WolrdCom néven elhíresült, de jelenleg MCI néven futó adócsalással vádolt vállalat esetében jelentek meg olyan információk, hogy már az MCI is csalásra utaló pénzügyi manőverekbe kezdett. Az amerikai makrogazdasági fronton a Conference Board által készített júliusi fogyasztói bizalmi mutató visszaesése döbbentette meg a tőzsdét.

Záró: 8146,75 min: 8144,33 max: 8198,89 nyitó: 8148,46 előző: 8172,84 Vált.: -26,09 pont (-0,32 százalék)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.