A forgalom alig érte el az 5,6 milliárd forintos forgalmat, ebből 3,064 milliárd forintnyit az OTP papírjaira kötötték. Nagy volt az eladási nyomás a Mol-on is, az olajipari papírokra 1,23 milliárd forintnyi forgalmat regisztráltak. A nap nyertese a Danubius lett, 3,1 százalékos drágulásával. Az elemzők azt nyilatkozták, hogy a nemzetközi tőkepiacokon jelentkező erózió a magyar tőzsdére is nyomást gyakorolt, a befektetők főként a vezető részvények papírjait dobálták el, de néhány nagyobb forgalmat bonyolító papírt, úgy mint a BorsodChemet, a Zalakerámiát, vagy a Brau Uniont sem kedvelték a spekulánsok.
A Matáv és a Richter mondhatni csak, 1,7 és 0,6 százalékkal lettek olcsóbbak, ezek a gyengülések mérsékeltebbek voltak, mint a kereskedés végén tapasztalt BIF, vagy Econet papírok 4-5 százalék körüli zuhanása. A Matáv közepes mértékű beesését nagyban segítette, -azaz a nagyobb zakótól megvédte a céget – az is, hogy a távközlési cég a kormánytól 3,2 milliárd forintnyi adókedvezmény igénybevételét engedélyezte a széles sávú internet hozzáférés fejlesztésére.
A magyar piac mellett a német és a brit tőzsdén is erőteljes gyengülési hullám alakult ki, a délután nyitó amerikai piacok azonban helyre rakták a visszaeséseket. Az amerikai parketten júniusban nem változtak a raktárkészletek, de a nagykereskedelmi eladások ugyanakkor 1,5 százalékkal növekedtek. A vállalati szférából a Cisco Sysmtems és az easyJet adatai keltettek nagyobb érdeklődést a tőzsdéken. A brit olcsó légitársaság az easyJet közleményben tudatta, hogy júliusban 75 százalékkal több utast szállított, mint tavaly azonos hónapban. Elemzők szerint a légiszállítási szektor újból növekedési pályára állhat, azonban a nagyobb méretű társaságoknál további átszervezéseket kell végrehajtani annak érdekében, hogy gazdálkodásuk pozitív oldalra billenjen.
Záró: 8096,17 Min: 8096,17 Max: 8222,41 Nyitó: 8220,24 Előző: 8220,80 Vált.: -124,63 pont (-1,52 százalék)
Két autó ütközött Tatabányánál, három ember meghalt