Beindult a MOL

Minimális emelkedéssel nyitott pénteken a Budapesti Értéktőzsde, a 9280-9240 pont közötti intervallumban egészen délig tartózkodott a BUX indikátor, majd az amerikai nyitások optimista hangulata 9306 pontra emelte a tőzsdemutatót.

2003. 09. 05. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A zárás előtt másfél órával keletkezett eladói nyomás hatására a BUX nem tudta megtartani a napközben elért nyereségét, így előbb előző szintje alá bukott, majd tartós gyengüléssel 9170 pontig zuhant. A kereskedés végének utolsó pillanataiban a Wall Street-i korrekció következtében a magyar index is korrigálta veszteségét, de még így is 52,4 pontos csökkenéssel 9188,69 ponton zárt.

Az elemzők és a brókerek azt nyilatkozták, hogy a vezető részvények körében volt érezhető az eladói aktivitás, ez alól csupán a MOL volt kivétel, mely papír többéves 5000 forint körüli kényszerpályán tartózkodás után végre átlépte a 6000 forintos határt. Az olajipari részvények napközben 6085 forintig emelkedtek, majd 6030 forinton zártak.

Az elemzők a kereskedés után azt mondták a piac erősen korrekciós hangulatban volt, ezt arra alapozták, hogy a forgalom 10 milliárd forintra csökkent és a nyugat-európai tőzsdemutatók is lefelé mozogtak. A nap nyertese egyben a gyengülési trenddel szemben haladó Danubius és Rába részvények lettek, de drágult a Forrás törzs részvénye, a Synergon és a Zalakerámia is.

Az európai piacokon is visszaesést jeleztek az árfolyammutatók, a befektetők az amerikai iránytalan mozgásokra és a haszonrealizálásra figyeltek. A DAX a magyar tőzsde zárásakor 1,6 százalékos mínuszban állt, míg a londoni FTSE kurzusa csupán 0,06 százalékkal esett vissza.

A tengerentúlon a mélyből feltörő Dow Jones és Nasdaq árfolyamát az Intel eredmény prognózisa segítette. A félvezetőket gyártó amerikai cég közölte, hogy a az idei év harmadik negyedében 7,6-7,8 milliárd dolláros forgalmat érhet el, egyúttal közölte, hogy az ágazat többéves lejetmenet után újból agresszív növekedésbe kezdhet.

Záró: 9188,69 Min: 9171,71 Max: 9306,69 Nyitó: 9247,77 Előző: 9241,09 Vált.: -52,40 pont (-0,57 százalék

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.