BÉT: elfogytak a vevők

Meredek gyengülést mutattak tegnap a tőzsdeindexek, a DAX és a FTSE egymást licitálta túl a visszaesésben, a BUX a negatív trendet követve 163,52 pontos gyengüléssel zárta a hét első napját.

2003. 09. 22. 17:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar tőzsdeindikátor a kereskedés elején 9080 pontig zuhant, később erőtlen korrekció 9140 pontig emelte a BUX kurzusát, de ezen a szinten sem sikerült megragadnia az indexnek. Tíz óra után néhány perccel a BUX 9048 pontig ereszkedett vissza ezt a veszteséget különösebben már nem tudta kiheverni az index csupán enyhe 20-30 pontos kilengésekre volt képes, majd napi mélypontja közelében 9034,5 ponton zárt.

Az igen rossz nemzetközi hírek hatására a magyar piacon is visszafogták magukat a befektetők, ezt mutatta az alacsony 5,78 milliárd forintos szintű kereskedés is. A vezető részvények ára gyengült, a visszaesést a Matáv és a Richter indukálta a legerősebben, de a résztvett a gyengülésben az OTP és a MOL is. A távközlési cég részvényei 2,4 százalékkal, míg a gyógyszergyártó vállalat papírtjai 2,3 százalékkal értékelődtek le.

A Matávot azopk a hírek gyengítették, melyek a Cesky Telecom híre húzta vissza. A cseh távközlési társaság 27 százalékát birtokló Telesource közölte, hogy ki kíván szállni a cseh vállalatból. A nap vesztese a Pannonplast lett 4,4 százalékos beesésével, ezt követte az Egis 3,9 százalékkal, majd következett a Nabi és a Graphisoft. Néhány dráguló papírt is lehetett találni a parketten, ezek közül kiemelendő Forrás, az Inter-Európa Bank és a Dédász drágulása.

A nap egyik legfontosabb magyarvonatkozású hírét a BorsodChem szolgáltatta azzal, hogy bejelentette, a hosszú távú szénmonoxid ellátás biztosítására 15 évre szállítási szerződést írt alá a Linde AG-val, illetve a Linde Gáz Magyarország Rt.-vel. A szénmonoxid az MDI egyik alapanyaga, és mivel a BorsodChem az MDI gyártását bővíteni kívánja, így a jövőben igen nagy mennyiségre lehet szüksége rá. A megkötött szerződés értelmében Linde az üzemépítést a BorsodChem kazincbarcikai telephelyén úgy szervezi, hogy 2005 augusztusában a BorsodChem MDI üzemének próbaüzemével egyidejűleg a szénmonoxid termelő létesítmény próbaüzeme is megkezdődjön.

A nemzetközi piacokon elszenvedett veszteségeket a befektetők pesszimista hangulata okozta. Vállalati hírek szintjén egyre több rossz előrejelzést tesznek közzé a cégek. A General Motors s DaimlerChrysler és a Ford Motor közölte, hogy szakszervezetek jóváhagyásával számos üzemegységüket bezárják, illetve eladják a tengerentúlon.

Záró: 9034,50 Min: 9021,42 Max: 9152,88 Nyitó: 9152,88 Előző: 9198,02 Vált.: -163,52 pont (-1,78százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.