Emelkedés várható?

Komolyabb emelkedést, majd záráskor szerény nyereséget mutatott fel a Budapesti Értéktőzsde indikátora a BUX index a mai kereskedés során.

2003. 10. 28. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar tőzsdeindikátor értéke 9546 pontos nyitáskori szintről 9662 pontig nőtt, majd délben már előző szintje alatt – 9500 pont körül – mozgott, a délután erőtlen növekedési próbálkozásokkal telt el, így végül a BUX csupán 11,44 pontot emelkedve zárta napot. Az elemzők rámutattak, hogy a hazai részvények iránt nem volt túl nagy az érdeklődés, ezt mutatta a 6,82 milliárd forintos forgalom is. Azt, hogy miért nem érdeklődtek a befektetők azt a választ adták a brókerek, hogy a korábbi hetek növekedési után a piac nehezen mozdul pozitív irányba, a hétfői magas forgalom és a komolyabb gyengülés után a tegnapi enyhe emelkedést komolyabb növekedés követheti – mutattak rá a kereskedők.

A nemzetközi piacokon viszont emelkedő trend uralkodott, a tőzsdéken részben a Federal Reserve Nyíltpiaci Bizottságának ülésére figyeltek, valamint azokra az igen kedvező elektronikai vállalati hírekre, melyek azt jelzik, hogy a félvezetőipar a világgazdasággal együtt van fellendülőben.

A BÉT-en a nemzetközi események ellenére jobbára csökkenőben voltak az árak, így a BUX minimális javulását csupán a Richter és az OTP tudta segíteni. Az index gyengüléséhez nagyban hozzájárult a Matáv, Mol kettős gyenge szereplése, valamint néhány kisebb forgalmú papír áresése. A nap pozitív meglepetését a TVK és a Forrás osztalék elsőbbségi részvények drágulásai okozták. A Forrás esetében igen kedvező hír volt, hogy a társaság új szerződést kötött az ÁPV Rt.-vel az Antenna Hungária részvények rendelkezési jogáról.

A Forrás Rt. a tegnap kötött szerződés szerint szabadon rendelkezhet a tulajdonában lévő Antenna Hungária részvénycsomag azon részével, amelyre nem vonatkozik az ÁPV vételi opciója. A Forrás Rt. tulajdonában lévő 1,187 milliárd forint névértékű műsorszóró részvénycsomagból 152,8 millió forint névértékű részvénycsomagra az ÁPV-nek továbbra is vételi opciója van, míg a korábbiaktól eltérően az e feletti rész szabad rendelkezésűvé vált. A közlemény szerint a módosítás lehetővé teszi a kedvező árfolyammozgások kihasználását. A módosított szerződés értelmében mindkét társaság köteles értesíteni a másikat, amennyiben értékesíteni kívánja részesedését egy olyan cégben, amelyben mindkét fél tulajdonos. Korábban ez a kötelezettség csak az ÁPV Rt.-t terhelte. Az Antenna Hungárián kívül ilyen cég egyebek közt a Hungaropharma Rt. és a Tokaj Rt – állt a Forrás Rt. közleményében.

Záró: 9542,49 Min: 9504,05 Max: 9662,08 Nyitó: 9546,24 Előző: 9531,05 Vált.: +11,44 pont (+0,12 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.