Kivárnak a BÉT-en

Gyengülő árfolyamok mellett kereskedtek ma a nemzetközi tőkepiacokon, a FTSE és a DAX lassulása rányomta a Budapesti Értéktőzsde indexére is a bélyegét. A BUX 9784 ponton érte el napi csúcsát, majd lefelé korrigált és végül 60,72 pontos csökkenéssel 9710,94 ponton zárt.

2003. 11. 11. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A forgalom 5,2 milliárd forint lett. A befektetők azt nyilatkozták a tőzsdezárást követve, hogy a nemzetközi tőkepiacok gyengülései következtében inkább a partvonalon maradtak és nem avatkoztak be az eseményekbe, magyarán óvatosság miatt inkább kivárásban voltak.

Londonban és Frankfurtban függetlenül a publikálásra került különböző kedvező hírektől gyengülést jeleztek a tőzsdemutatók, a FTSE 100 index 0,3 százalékkal, a DAX 30 indikátor 0,51 százalékkal állt a BÉT zárásakor előző értéke alatt. A Cityben Marconi, a Dixons és a Reuters gyengült a legjobban A német piacon viszont még a kölni IW gazdaságkutató intézet javuló gazdasági kilátásai sem tudtak komoly drágulást okozni.

Az IW szerint a jövő évben Németországban a munkahely-leépítések végét valószínűsíti: az intézet szerint a munkanélküliek száma 2004-ben átlag 4,4 millió lesz. A DAX komponensei közül a leminősített Infineon és a leányvállalati problémákkal küzdő DaimlerChrysler ára csökkent a legjobban, de visszaesőben volt a Commerzbank és a Hypovereinsbank is. A tengerentúlon már nyitáskor komoly veszteségetek jeleztek a tőzsdei kurzusok, így az európai parketteken az elemzők komolyabb emelkedésre nem számítottak.

A magyar piacon a vezető részvények kivétel nélkül drágultak, a nap vesztese a Pannonflax lett, ezt követte a gyengülők sorában a Humet, az Econet és a PannonPlast. Az a kevés emelkedő árú részvény közül kettőt volt érdemes kiemelni, az egyik a BorsodChem volt, a másik a Graphisoft. A vegyipari cég részvényei 3,4 százalékkal, a szoftvergyártó papírjai 4,4 százalékkal erősödtek.

A devizapiacon nyugodt üzletmenet mellett folyt a kereskedés, a forint a BÉT zárásakor 8,79 százalékon állt a sáv erős oldalán, egy bázisponttal erősebben a hétfői helyzeténél. Az eurót 257,45/65 forinton jegyezték, csaknem azonos árfolyamon a hétfő délután jegyzett 257,50/60 forintos kurzussal – írta az MTI-Eco.

Záró: 9710,94
Min: 9693,95
Max: 9784,21
Nyitó: 9774,34
Előző: 9771,66
Vált.: -60,72 pont (-0,62 százalék)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.