A távközlési papírokat a befektetők alulértékeltségre hivatkozva vásárolják lassan egy hete, a Matáv részvényei 18 forinttal drágulva 825 forinton zártak. Az OTP 55 forinttal, a Richter 250 forinttal, a Mol 40 forinttal erősödött.
Londonban és Frankfurtban is drágulást jeleztek az árfolyam indikátorok, a befektetők a Bank of England és az Európai Központi Bank (ECB) semleges kamatdöntése miatt vásárolták optimista hangulatban a részvényeket. Az euró drágulásának vélhetően az ECB nem kívánt még gátat szabni, pedig a piac már sürgetné.
Az elemzők biztosra vették a változatlanságot: a gazdasági fellendülés, vagy inkább kilábalás még mindig gyenge és bizonytalan az euróövezetben, miközben az inflációs helyzet biztató, ráadásul az euró mértéktelen erősödése óvatosságra intett. Az euróövezetben decemberben átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2002. decemberben – közölték ez EU statisztikai hivatalában hétfőn első becslésként.
A tizenkét havi fogyasztóiár-drágulás decemberben már hónapok óta az ECB 2,0 százalékos célszáma közelében volt. Novemberben átlagosan 2,2 százalékos volt a tizenkét havi infláció a térségben, októberben 2,0 százalékos, szeptemberben 2,2 százalékos, augusztusban 2,1 százalék, júliusban és júniusban 1,9-1,9 százalék, májusban 1,8 százalék, áprilisban 2,1 százalék, márciusban és februárban 2,4-2,4 százalék, januárban 2,1 százalék, tavaly decemberben 2,3 százalék. Az ECB vezetőinek meggyőződésük, hogy a tizenkét havi infláció az idén, azaz 2004-ben 2 százalék alá csökken az euróövezetben.
A nemzetközi pénzpiacok szerdán és csütörtök délelőtt már beárazták az Európai Központi Banktól (ECB) várt, az erős eurót ellenző megnyilatkozást, így némi újabb felértékelődés kezdődött, amikor Jean-Claude Trichet, az ECB elnöke a frankfurti sajtóértekezletén a várakozásoknál enyhébb éllel kijelentette, hogy a „közelmúlt valutaárfolyam-fejleményei negatív hatást gyakorolnak az exportra”. A kijelentésből nem lehetett arra következtetni, hogy az ECB nyíltpiaci beavatkozással is hajlandó lenne valamelyest gyengíteni az eurót. Trichet azt mondta, hogy a devizapiacok alakulása csak egy a sok tényező közül, amelyre az ECB figyel a politikája alakításakor – írta az MTI-Eco.
Záró: 9719,09 min: 9599,64 max: 9726,64 nyitó: 9600,96 Előző: 9595,26 Vált.: +123,83 pont (+1,29 százalék)
Belehúzott a Matáv is
Csak ötpontos emelkedéssel nyitott a BUX, de záráskor már 123,83 ponttal állt előző értéke felett. A magyar tőzsdemutató fokozatos emelkedéssel 9726 pontig erősödött, majd az utolsó pillanatokban enyhe korrekció következett be, ami megkurtította a BUX értékét. A forgalom a szerdaihoz hasonlóan 8 milliárd forint feletti lett - sőt végül átlépte a 9 milliárdos határt is - , ebből a Matávra és az OTP-re kötötték a legnagyobb részt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!