A most elfogadott összekapcsolási forgalmi díjak a korábbiakhoz képest átlagosan 16 százalékos csökkenést mutatnak: így például a helyi híváskezdeményezési díj csúcsidőben percenként nettó 3,70 forintba kerül a korábbi 4,48 forint helyett, míg csúcsidőn kívül 23 fillérrel kevesebbe, 1,42 forintba.
A regionális híváskezdeményezési díj csúcsidőben 4,87 forintra csökkent a korábbi 5,94 forintról, míg csúcsidőn kívül 1,87 forint, az ezelőtti 2,19 forinttal szemben. Az országos híváskezdeményezési díj csúcsidőben 5,69 forint, míg csúcsidőn kívül 2,18 forint: a korábbi díj 6,89 forint és 2,54 forint volt.
Átlagosan 16 százalékkal csökkennek a hívás végződtetési díjak is: a helyi csúcsidőben percenként 3,20 forint, a regionális 4,38 forint, míg az országos pedig 5,19 forintba kerül. Mérséklődnek a helyi hurok átengedésének nettó havi díjai is: helyi huroknak azt a végződtetést, dugaszoló aljzatot nevezik, ami az előfizető otthonában vagy irodájában található, s amire csatlakoztatják a telefont.
Mérséklődhetnek a telefonálási költségek
Miután a Hírközlési Döntőbizottság (HDb) elfogadta a Matáv Rt referenciaárait, a távközlési cég közölte: egyes esetekben az összekapcsolási forgalmi díjak - a helyi, a regionális és az országos híváskezdeményezés és végződtetés esetén - átlagosan 16 százalékkal csökkennek a korábbiakhoz képest.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!