A befektetési társaság a tavalyi évben az üzleti tervben megfogalmazott célokat követve sikeresen végrehajtotta portfoliójának első ütemű „letisztítását”. Az egyik legjelentősebb tranzakció a BorsodChem tulajdoni hányad, a cukorgyári csomag és a Cartographia többségi részesedés eladása volt.
A Forrás Rt. kapcsolati igazgatója, Thurzó Csaba a gyorsjelentés kapcsán szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott, hogy idén is a tavalyi évhez hasonló stratégiát követ a társaság, azaz a hosszú távú folyamatos hozamteremtés és a részvényesi érték növelése az elsődleges céljuk. A vállalati részesedések várható eladása kapcsán az igazgató hangoztatta, hogy a kisebbségi tulajdoni hányadok mellett idén három nagy részvénycsomagra (Hungaropharma Rt., Tokaj Rt., Antenna Hungária Rt.) koncentrálódik a figyelem.
A Forrás Rt. korábban csatlakozott az ÁPV Rt. által kiírt 25 százalék + 1 szavazatnyi részvénycsomag eladásáról szóló pályázathoz, aminek eredményessége esetén 100 millió forintot meghaladó nyereségre számíthat. A másik két cég tekintetében a vagyonkezelő startégiáját elsősorban a privatizációs elképzelések határozzák majd meg. A Tokaj Rt. és az AH tulajdon esetében a korábban megkötött együttértékesítési szerződés ugyanakkor tovább növeli a Forrás szabadságát. Arra a felvetésre, hogy a nyereségből a törzsrészvények is részesedhetnek-e, Thurzó Csaba közölte: az áprilisban esedékes közgyűlésen a tulajdonosok szavazata erre a kérdésre választ fog adni.
Tovább növekedhet a Forrás
A korábban kommunikált irányba haladt a tavalyi évben a Forrás Rt., így 578,5 millió forint adózott eredményt ért el, csoportszinten mért árbevétele 2,685 milliárd forint lett.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!