időjárás 19°C Tekla 2023. szeptember 23.
logo

Gyurcsány Ferenc bejelentette: lesz gázáremelés

MNO
2004.12.14. 16:34

Jövőre 4,5 százalékkal növekszik a gázár azoknál a lakossági fogyasztóknál, akik éves szinten kevesebb mint 1500 köbmétert használnak – jelentette be a miniszterelnök.

Mint arról az Info Rádió is beszámolt, Gyurcsány Ferenc elmondta: az 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztás sávjában 6 százalékos, 3000 köbméter felett pedig 8 százalékos lesz a gázáremelés mértéke.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az idén 40 milliárd, jövőre 68-70 milliárd forintot fordítanak gázár-kiegészítésre. Hangsúlyozta: jövőre az infláció 4,5 százalék lesz és mivel a háztartások többsége az 1500 köbméter alatti kategóriába tartozik, a gázáremelés számukra nem haladja meg az infláció mértékét. A nem lakossági végfogyasztói körben az átlagos áremelkedés 11,5 százalék lesz.

Korábban szakemberek felhívták a figyelmet, hogy a gázszolgáltatás drágulása miatt emelkedhet a villamos energia ára is, mert az erőművek jelentős része gáztüzelésű.

Áder: A magyar családok nem ilyen ajándékra vártak

„Ahhoz képest, hogy két és fél évvel ezelőtt azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, (...) most az ötödik gázáremelésnél tartunk” – mutatott rá Áder János, budapesti sajtótájékoztatóján.

„A magyar családok nem ilyen karácsonyi ajándékra vártak Gyurcsány Ferenctől és a Gyurcsány-kormánytól” – mondta a frakcióvezető. Hangsúlyozta, hogy a lakosság esetében a gáz ára 2002 áprilisa óta több mint 50 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az még nem derült ki, hogy a nagyfogyasztókra, azaz a vállalkozásokra és az önkormányzatokra vonatkozó emelés mértéke mekkora lesz – tette hozzá.

Kitért arra, hogy tavaly 40 százalékkal emelkedtek az önkormányzatok gázszámlái, és nyilván a 800 ezer magyarországi vállalkozó is kíváncsian várja, mennyivel kell majd jövőre többet fizetnie. Ideje lenne, hogy a kormány ebben a kérdésben is tiszta vizet öntsön a pohárba.
Áder János bemutatta egy csepeli vállalkozás 2003., valamint 2004. januári gázszámláját. A számlákból kiderült, hogy 2003-ban 1523 köbméter gáz után 31 ezer forintot fizetett, 2004-ben 1449 köbméter után pedig 76 ezer forintot kellett annak ellenére átutalni a gázfogyasztásért, hogy a szocialisták megígérték, nem lesz gázáremelés.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.