Gyurcsányi törvényjavaslat: a következő kormány emelje a nyudíjakat

Járuléktámogatást kapnak azok a cégek, akik legalább három hónapja nyilvántartott munkanélkülit vesznek fel – közölte a munkaügyi miniszter. A Fidesz szerint szerint általában is csökkenteni kell a járulékokat. A szociális minisztérium államtitkára szerint a Gyurcsány-kormány nyugdíjkorrekciós csomagja az elmúlt egy-másfél évtized kiemelkedő nyugdíjprogramja, igaz, annak végrehajtása szinte kizárólag a következő kormányra vár.

MNO
2005. 11. 30. 21:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A versenyszférában a mikro-, kis- és középvállalkozások járuléktámogatást kapnak, ha legalább három hónapja regisztrált álláskeresőt alkalmaznak – jelentette ki Csizmár Gábor. A most tárgyalt törvényjavaslat szerint a 250 embernél kevesebbet foglalkoztató cég vagy egyéni vállalkozó ilyen esetben egy évig nem fizeti az összesen 32 százaléknyi munkaadói járulékot és a jövő novemberig még létező egészségügyi hozzájárulást az új dolgozó után, ezután viszont egy évig kedvezmény nélkül sem küldheti el. A tervezet része az is, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők is dolgozhatnak majd részmunkaidőben.

Bővítik a prémium évek programot, amely a közszférában nem három, hanem már öt évvel a nyugdíj előtt lehetőséget ad a munkanélküliség elkerülésére. Az így csökkentett jövedelemmel, kevesebb munkával állományban maradó dolgozó addigi fizetése 60 százaléka helyett 70 százalékot kap majd.

A Fidesz szerint a kormány sokféle ötlete nem áll össze egységes rendszerré, a prémium évek programnak például mindössze 112 résztvevője van az egész országban. Bernáth Ildikó képviselő elmondta: inkább általában is csökkenteni kellene a magas járulékokat. Erre a munkaügyi miniszter azt válaszolta: a már elfogadott adótörvény szerint ez 2007–2008-ban történik meg, de az eddigi adócsökkentések, illetve foglalkoztatást ösztönző járulékkedvezmények alapján most sincs szégyenkeznivalója a kormánynak.

Nyugdíjkorrekciós program: a Fidesz szerint a kormány becsapta az idős embereket

A 134 milliárd forintos nyugdíj-kiigazítási csomag több mint 2,5 millió ember életkörülményein javít – mondta Korózs Lajos, a szakminisztérium államtitkára. – A kormány nyugdíjkorrekciós csomagja az elmúlt egy-másfél évtized egyik kiemelkedő nyugdíjprogramja – tette hozz. A 2007 és 2009 között végrehajtandó nyugdíj-kiigazítás azoknak jár, akik kevesebb ellátást kapnak, mint ami megilletné őket keresetük és szolgálati idejük alapján. A korrekció különböző mértékben érinti az 1999 előtt nyugdíjazottakat. A legnagyobb emelést a különösen kedvezőtlen feltételekkel, 1992 és 1995 között nyugdíjazottak kapják, ők összesen nyolc százalék emelésben részesülnek.
Emellett az az özvegy, akinek nincs saját jogú nyugdíja, házastársa nyugdíjának fele helyett 60 százalékát kapja majd, ez az emelés 2006-ban és 2007-ben két részletben történik meg.

A Fidesz a juttatások emelését támogatja, de Mátrai Márta képviselő hangsúlyozta: a kormány becsapta az idős embereket, hiszen már négy éve minden özvegynek 50 százalékos emelést ígért, de akiknek saját jogú nyugdíjuk nincs, azoknak csak most és kevesebbet ad. Felhívta a figyelmet arra is, a kormány a nyugdíjak korrekciójára 134 milliárd forintot kíván költeni, ám ebből mindössze nyolcmilliárd forintot képes vállalni a jelenlegi kabinet, az összes többit áttolja a következő kormány asztalára.

Vita a lakcímnyilvántartási törvény módosításáról

A visszaélések számának csökkenését célozza a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítása – közölte Juhász Gábor belügyi államtitkár a javaslat általános vitájában szerdán a parlamentben. Dorkota Lajos fideszes képviselő a feladatokhoz rendelt források meglétéről érdeklődött, továbbá javasolta azt is, hogy a tartózkodási hely bejelentésének kötelezettségét két évről öt évre emeljék, az egyetemi képzés idejére tekintettel.

Közel 7 milliárdba kerülnek a választások

A 2006. évi országgyűlési választások tervezett költségvetése 6 milliárd 610 millió forint, amely megfelelően biztosítja a választás biztonságos és magas színvonalú lebonyolítását – közölte Juhász Gábor belügyi államtitkár a választások pénzügyi támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában.

A javaslatban szereplő pénzügyi támogatás lehetővé teszi, hogy a választási szervek tagjainak díjazása magasabb legyen a 2002. évinél, valamint az informatikai fejlesztéseknek köszönhetően a választás előzetes eredménye még gyorsabban nyilvánosságra kerülhessen – mondta el az államtitkár. A pénzügyi támogatás összegébe a kormány beleszámította a külképviseleti szavazás technikai feltételeinek megteremtését is.

Juhász Gábor elmondta: a kormány a független jelöltek és jelölő szervezetek részére az országgyűlési képviselők kampányának támogatása céljából 100 millió forintot javasol, ami a 2002. évi választáskor megállapított összeggel azonos. Dorkota Lajos fideszes képviselő korrektnek nevezte, és a Fidesz nevében elfogadásra javasolta a határozati javaslatot.

(Teletext.hu, Magyar Rádió, FigyelőNet)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.