Overdose Alagra költözött

Overdose péntek este megérkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telephelyére, ahol a lószállítóból kiszállva azonnal besétált a számára felújított hatboxos istállóba – írja a telivér gondozásával megbízott menedzsment a PannoniaOverdose.hu.

MNO
2009. 11. 21. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az üresen álló boxok közül öt havi távollét után is felismerte a sajátját, ott meghempergőzött a szalmában, megvacsorázott, és „lefeküdt aludni”. A honlap korábbi közlése szerint Overdose nyugalma érdekében az Alagra költöztetés nem volt nyilvános a sajtó számára sem.

Az indoklás szerint „akár egyetlen aprócska megbokrosodás vagy kitörés is ronthat patái állapotán és visszavetheti az eddigi sikeres rehabilitációt”. A mind a 12 futamán győztes magyar csodaló bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észleltek sérülést.

Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a keletkezett tályogot, és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát. Emiatt azonban a ló jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett. A telivért előbb Franciaországban, majd Angliában kezelték, ahonnan november elején tért haza.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.