A legnagyobb öt országos román szakszervezet által szervezett tiltakozó megmozduláson részt vevő közalkalmazottak a kormány épülete előtt kezdték el a tüntetést, majd a parlament épülete elé vonultak, ahol a kormány távozását követelték.
A tüntetéssel egy időben a parlamentben a kormány sorsáról rendezett bizalmi szavazás zajlik. A szakszervezetek eredetileg 80 ezer ember részvételére számítottak.
A tüntetéssel egy időben a parlamentben a kormány sorsáról rendezett bizalmi szavazás zajlik. A szakszervezeti vezetők beszédeikben a kormány lemondását követelték, és azt kérték a törvényhozó testülettől, hogy fogadja el a bizalmatlansági indítványt, amely a kormány leváltására irányul. Bejelentették, hogy nem mennek haza a parlament épülete elől, amíg nem tudják meg a bizalmi szavazás eredményét.
A szakszervezeti felvonuláson politikusok is részt vettek, a tömeg élén jelen volt Victor Ponta, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. Korábban a kormánypártok azzal vádolták meg az ellenzéket, hogy beavatkozik a tüntetés megszervezésébe és erőszakra bujtogatja az embereket. A kora délutáni órákig nagyobb incidensek nélkül zajlott a tüntetés, a román Mediafax hírügynökség arról számolt be, hogy a tüntetők egy része lökdösődésbe keveredett a rendfenntartó erőkkel, miután a tiltakozók megpróbáltak eltávolítani egy kordont. A kedélyek végül lecsillapodtak.
Márquez megállíthatatlan: a hatszoros világbajnok a Magyar Nagydíjat is behúzta
