BS: magánüzemeltetéssel többszörös nyereség

2000. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A parlament remélhetőleg már a jövő héten elfogadja a Budapest Sportcsarnok újjáépítését felgyorsító törvényt – mondta tegnap Fürjes Balázs miniszteri biztos. Megemlítette, hogy az ISM-ben készült tanulmány szerint egy professzionális, nem állami szerv által működtetett, multifunkcionális aréna nyeresége többszöröse lehetne a korábbi BS-ének.Fürjes Balázs miután tegnap tárgyalt Molnár Zoltánnal, a Népstadion és Intézményei (NSI) főigazgatójával, megjegyezte: ahhoz, hogy az úgynevezett BS-törvény elérhesse célját, az Országgyűlésnek még a nyári szünet előtt kell elfogadnia. A korábbi hatpárti egyeztetésen kiderült: a törvény tartalmát elvileg minden párt támogatja.Mint azt tegnapi számunkban megírtuk: az előzetes tervek szerint a kormány ma választana a Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) és a pénzügyi tárca a BS újjáépítésére tett három javaslata közül. Miután azonban az utolsó pillanatban több figyelemre méltó magáncég is jelezte, hogy beszállna a beruházásba, nem lehet tudni, hogy a kormány hogyan dönt az új helyzetben. Megemlítette: a veszélytelenítés és a romeltakarítás folyik, naponta száz munkás dolgozik a tetőszerkezetét vesztett, koromfekete falakból és acélgerendákból álló csarnokban. Március vége óta közel 2000 köbméter sittet és ezer tonna fémhulladékot bontottak ki.Egy, az ISM-ben készült tanulmány megjegyzi: a BS-t nem üzleti szempontok figyelembevételével, csupán sportcélokra építették, és a vagyonkezelő állami költségvetési szerv sem a nyereséges működtetésben érdekelt. A csarnok adózás utáni nyeresége tavaly mintegy 37 millió forint volt, ami pozitív működési egyenleg ugyan, de önálló gazdasági egységként nem jelentős. Hozzáteszi: a BS az egész NSI részeként működött, költségeinek és bevételeinek bizonyos részét nem is különítették el az NSI-étől. A tanulmány megbecsülte egy professzionális üzemeltetésű, a kor igényeinek megfelelő, multifunkcionális csarnok nyereségét, amit 285 millió forintra tesznek az első években.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.