A gyermekgondozási díj (gyed) felső határa a jelenlegi ötvenegyezer forintról nyolcvanezerre emelkedhet jövőre, függetlenül attól, hogy a minimálbér negyvenezer forint lesz-e – erősítette meg lapunknak Szikszainé Bérces Anikó, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Mint mondta: a jövő évi költségvetés tervezésénél azzal számolnak, hogy a gyed felső határa nyolcvanezer forint lesz.Egyre biztosabbnak tűnik ugyanakkor, hogy a családi pótlék – a gyermek iskoláskora utáni iskoláztatási támogatás – öszszege nem változik jövőre, ezzel a pénzügyi tárca jelenleg nem is számol. Így a családok ilyen címen annyi pénzt kapnak majd 2001-ben, mint 1998-ban. – Hozzá kell tenni, hogy eközben más ellátások léptek be a rendszerbe, s voltak, amelyek nagyobb mértékben emelkedtek, a családokat tehát nem érte kár – hangsúlyozta a főosztályvezető.Lakner Zoltán, a szociális tárca helyettes államtitkára kiemelte: a tervek szerint jövőre húsz százalékkal emelkedne a családtámogatásra szánt öszszeg, az ellátások közül a kormány a gyermekek után járó adókedvezmény és a gyed emelését preferálja.Azt is vizsgálják, miként lehetne biztosítani, hogy a családi pótlékot valóban a gyerekre költsék. Felvetődött, hogy az összeg felét étkezési jegyben adják.
Gyed: nyolcvanezres határ
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!