Kevés a munkaügyi ellenőr

2000. 06. 23. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ígéretek ellenére ebben az évben sem nőtt a munkabiztonsági és munkaügyi felügyelők száma, így idén is csak a munkaadók öt százalékának kell ellenőrzésre számítania. Ennél nemhogy az Európai Unióban, de néhány környező, volt szocialista országban is jobbak az arányok.– Évek óta napirenden van a felügyelők létszámemelése. Jelenleg 200 munkaügyi és 200 munkabiztonsági felügyelő dolgozik országszerte – mondta Gáspár Imréné, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) osztályvezetője.Magyarországon a több mint 600 ezer gazdálkodószervezetnek ennyi felügyelővel alig öt százalékát tudják ellenőrizni évente, míg az EU-tagországokban ötévente szinte mindegyik munkaadónál megfordulnak az ellenőrök.– A beígért 160 fős létszámemelés a korábbi évekhez hasonlóan az idén is elmaradt, annak ellenére, hogy ez a kormányprogramban is szerepel – hangsúlyozta Gáspár Imréné, hozzátéve, hogy a felügyelők optimális létszáma ezer fő lenne.– A magyar munkaadóknak és munkavállalóknak alig vannak ismereteik a munkabiztonságról. Az ellenőrzésekkel nem lehet ugyan minden problémát megoldani, de ha nincs megfelelő számú vizsgálat, akkor az OMMF jelenlétét sem érzékelik a munkaadók.A főosztályvezető megjegyezte: némi hatékonyságnövelést eredményezett az idén, hogy a területi felügyelőségeknél a kettős irányítás megszűnt, s ezek a szervezetek az OMMF-hez kerültek.Csökkentek a gázpalackokkal kapcsolatos munkabiztonsági hiányosságok az utóbbi nyolc évben, 1998 óta helytelen tárolás vagy szállítás miatt nem történt súlyosabb baleset. A napokban tartott ellenőrzést a korábbi kedvezőtlen tapasztalatok indokolták. Ennek során kiderült, hogy átlagosan a gázpalackkal dolgozók öt százaléka nem ismeri a szállítására, tárolására és kezelésére vonatkozó szabályt. Ez az arány Csongrád megyében volt a legmagasabb, 37 százalék. 2886 esetben fordult elő, hogy a palackok nem voltak megfele-lően biztosítva, s a munkáltatók közel öt százalékának nem volt szabályszerűen kiépített tárolója, vagy nem ott tárolta a palackokat. A mostani akció során 154 munkabiztonsági és munkaügyi felügyelő 1041 munkáltatónál 30 296 gázpalackot vizsgált meg. Összesen 2141 államigazgatási intézkedést hoztak, és 801 ezer forint bírságot szabtak ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.