Szakértői vádak

2000. 06. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatódott tegnap a 30 rendbeli fegyveres rablással és több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolt whiskys rabló, azaz Ambrus Attila pere a Fővárosi Bíróságon. Ezúttal fegyverszakértőket és egy elmeszakértőt hallgattak meg.Az 1998-ban elkövetett Heltai Jenő téri rablás körülményeit vizsgáló Takács Attila fegyverszakértő elmondta: a helyszínen egy darab 9 milliméteres, és 6 darab, 7,62 mm-es Tokarev lőszert találtak. Ez utóbbiból egyet egy közeli lakásban. A szakértő véleménye szerint a lövedék az Ambrus által feltartóztatott Skoda tetején pattant meg, s onnan repült be a lakásba – a vád szerint a geller nélkül eltalálta volna az Ambrust üldöző rendőrt. Magyar György, a Whiskys ügyvédje szerint a szakértői vizsgálat nem tisztázta, hogy a lakásban talált golyón megtalálhatók-e a Skoda tetejéről származó zománcnyomok, ezért indítványozta ennek kiderítését.Gál Katalin elmeszakértő véleménye szerint Ambrus Attila szociopatikus személyiség, ám sem ez, sem alkoholfogyasztása nem befolyásolta tetteinek elkövetésében, s azok súlyának megítélésében. Ambrus kijelentette: nem alkoholista, mert nincsenek elvonási tünetei. A szakértő azonban megerősítette, hogy az orvosi vizsgálat kimutatta az alkoholfogyasztás nyomait Ambrus szervezetében.A tárgyalás után az ügyész úgy értékelte: a vád szempontjából lényegi részt – a fegyverhasználatot – senki sem vitatta. Magyar György viszont rámutatott: a szakértői vizsgálatok nagyrészt hipotéziseken nyugszanak. Álláspontja szerint a szóban forgó lövedék megvizsgálásával megdőlhet a gyilkossági kísérlet vádja – ugyanis ez a pont volt az, amely Ambrust „belehajtotta a szökésbe”, s így az ezt követő bűncselekményei is „kikényszerített” tettek voltak. A tárgyalás pénteken, a szökést követő események vizsgálatával folytatódik, amelyre beidézték Ambrus bújtatóit is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.