A Fidesz jelöltjét választották meg a Nógrád megyei Dorogháza új polgármesterének a vasárnap megrendezett időközi helyhatósági választáson. Sokak meglepetésére hat polgármester és 28 képviselőjelölt vett részt a megméretésen. A hajdani bányásztelepülésen az volt a voksolás tétje, hogy leváltják-e a falu eddigi vezetését.Az 1269 fős településen az 1050 választásra jogosult mintegy 64 százaléka adta le voksát. A polgármesteri tisztségre az előzetes latolgatások szerint a legnagyobb eséllyel az MSZP-s támogatással függetlenként indult Bakos Albert, illetve Pilmayer Nándorné, a Fidesz-Magyar Polgári Párt jelöltje pályázott. Végül nagyarányú kormánypárti győzelem született, ami nemcsak a polgármester személyében, hanem a hétfős képviselő-testület öt kormánypárti tagjának a megválasztásában is megnyilvánult.Pilmayer Nándorné 265 szavazattal nyerte el a polgármesteri tisztséget a milliárdos beruházásokra készülő faluban. A környékbeliek lapunk munkatársának elmondták: nagy várakozásokat fűznek a polgármester asszony személyéhez, és elvárják tőle, hogy fellendítse a csökkenő lélekszámú falu közéletét és javítsa gazdasági eltartóképességét.

Uzsorás bűnöző és „napraforgó-politikus” is jelen volt, támogatta Magyar Pétert vasárnapi rendezvényén