APEH-vezetők az olajbizottság előtt

2000. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az olajbizottság mai ülésének napirendjén az APEH volt és jelenlegi vezetőinek – Minarik György, Pitti Zoltán, Kékesi László, Simicska Lajos, Vida Ildikó – meghallgatása szerepel. Lentner Csaba, a testület MIÉP-es tagja szerint az adóhatóság sokáig tétlenül szemlélte az olajbűnözés terjedését, így „pszichikai bűnrészességet” vállalt abban.A képviselő lapunknak elmondta: csak 1997-ben vetődött fel, hogy a hamisított okiratok és fantomvállalkozások kiszűrése érdekében a hatóságok – így az APEH is – hozzáférhessenek a lopott, illetve elveszített közokiratok nyilvántartásához. Lentner szintén problémásnak látja az áfa-visszaigénylések jogosságának ellenőrzését is. Egy birtokába került dokumentumra hivatkozva elmondta, hogy az APEH a kilencvenes évek elején mindössze a kiutalások két százalékát ellenőrizte, holott tizenöt-húsz százalékos arány lett volna indokolt.Nagypál István, az APEH fővárosi igazgatóságának egykori ellenőrzési igazgatóhelyettese – akit az olajbizottság korábban meghallgatott – már 1993-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a tömegesen jelen lévő fantomcégeknek kulcsszerepük van az olajos és áfás visszaélésekben. Megoldási javaslatait akkor mégis félresöpörték, sőt, állásából is eltávolították. Az adószakértő lapunk múlt szerdai számában megjelent interjújából kiderült: észrevételeit azután tette meg, hogy őt és revizorait 1993 augusztusában szabadságra küldték. Ez alatt az egy hónap alatt több mint tízmilliárd forint áfa-visszaigénylést fizettek ki a cégek előzetes ellenőrzése nélkül, részben fiktív vállalkozásoknak.Az olajbizottság mai ülésén várhatóan foglalkoznak majd a testület munkájának ütemezésével is. Mint arról beszámoltunk, a bizottság legutóbb az év végéig tervezett munkatervet fogadta el, ám a parlament által a múlt héten elfogadott módosító indítvány értelmében a bizottságnak november 30-ig kell befejeznie tevékenységét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.