Nem volt alku az ISM-mel

2000. 10. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hírbe hozott ifjúsági szervezetek, így a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) cáfolja, hogy háttér- tárgyalásokat folytattak az ifjúsági tárcával a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) létrehozásáról.Ezt Újhelyi István, a Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács (Magyit) elnöke állította csütörtöki tájékoztatóján. Szerinte az említett szervezetek az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) nyomására antidemokratikus szervezeti felépítéssel álltak elő az NIT-vel kapcsolatban.Prácser László, az OGYIP elnöke szerint Újhelyi István, aki az MSZP Csongrád megyei alelnöke is, azért robbantotta ki a vitát, mert így próbál népszerűségre szert tenni az MSZP novemberi tisztújító kongresszusa előtt. Mint mondta: szó sincs arról, hogy ilyen súlyos nézetkülönbségek lennének az ifjúsági szervezetek között, és a háttérben tárgyaltak volna az ISM-mel. Cáfolta azt is, hogy az általuk javasolt NIT-struktúra antidemokratikus lenne. Kucsera Tamás Gergely, a HÖOK elnöke sajnálatosnak véli Újhelyi minősítését szervezetükről. Szerinte az új szervezetnek függetlennek kell lennie a kormányzattól. Ötvös Edina, az Országos Középiskolai Érdekképviselet – amely a Magyittal együtt szintén kivonult a tárgyalásokról – titkárságvezetője elmondta: a NIT-ben nem szánnak megfelelő funkciót nekik, így nem tudnák a 600 ezer középiskolás érdekeit képviselni. Szeretnék, ha az új szervezet velük együtt alakulna meg, de csak akkor, ha abban súlyuknak megfelelő szerepet kapnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.