Rejtett érdekek

2000. 10. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Demokrata Fórum azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy alkosson olyan érdek-képviseleti és lobbitörvényt, amely a sajátos magyar viszonyokhoz igazodik. Így kizárható lenne, hogy a közéletben részt vevők bármelyik rejtett érdekkapcsolatukat megtartsák – hangzott el a párt országos választmányának és megyei elnökeinek szombati együttes tanácskozása után.Székelyhidi Ágoston, az országos választmány elnöke elmondta: a magyar közéletet azok a rejtett érdekkapcsolatok ássák alá, amelyek a nyolcvanas évek végén szövődtek, s hatásuk máig érezhető. Az MDF elképzelései szerint a lobbitörvény kiegészítené a korrupcióellenes törvényt, illetve a közéletben részt vevők tevékenységét szabályozó jogszabályokat. Kérdésre válaszolva a választmányi elnök hozzátette: a rejtett érdekkapcsolatok kifejlődését az indította el, hogy az 1990 előtti kormányzat elmulasztotta ellenőrizni a társasági törvény előírásainak betartását. Az MDF vezette kormány felelősségét e téren nem vitatta, ám hangsúlyozta: a magyar törvényalkotás 1990-ben kényszerhelyzetben volt, hiszen a rejtett érdekkapcsolatokat nem ismerte eléggé, így azokat szabályozni sem tudta. – A pártállam utolsó miniszterelnöke 1988-ban maga sem volt tisztában azzal, mekkora Magyarország államadóssága. A rejtett érdekkapcsolatok azzal kezdődnek, ha egy állam adósságával a kormány nem tud elszámolni – fogalmazott Székelyhidi Ágoston.Az MDF támogatja, hogy a társadalombiztosítás költségvetése valamilyen formában önálló maradjon. A választmány felhatalmazta a párt országgyűlési képviselőcsoportját, hogy keressen forrást a költségvetésben, amely 2001-től lehetővé tenné a nyugdíjak tizenöt százalékos emelését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.