Tárcát váltott a zánkai tábor

2000. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oktatási tárca helyett az ifjúsági gyakorolja a jövőben a tulajdonosi jogokat a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum felett. Ezután az ingatlanvagyon kezelői joga is a Zánka Kht.-é lesz. Az erről szóló megállapodást Pokorni Zoltán oktatási, Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter, Bogó Ágnes, a kht. igazgatója és Molnár Zoltán, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vagyoni igazgatója látta el kézjegyével.Deutsch Tamás elmondta: az egykori úttörőtábor 1975 óta fogadja a gyerekeket, 1996 őszétől a kht. üzemelteti. Jelenleg háromezer szálláshelye van, az idén 274 ezer vendégéjszakát töltöttek el a létesítményben, ennek 65 százaléka közhasznú üdültetés volt. A költségvetésből a létesítményre fordított öszszeg a következő két évben tovább nő, s meghaladja majd a hétszázmillió forintot. – A kht.-n keresztül továbbra is szem előtt tartják a közhasznúságot és a szociális érzékenységet – ígérte a miniszter.Bogó Ágnes elmondta: a többletforrásból várhatóan bővítik a férőhelyek számát, emellett a szálláshelyek és a szolgáltatások színvonalát is javítani szeretnék. Hozzátette: megkezdődik az üdülőcentrum hosszú távú fejlesztése. Céljaik között említette a fogyatékos gyermekek kedvezményes üdülését és a zánkai tábor nemzetközi találkozóhellyé fejlesztését.– A mintegy kétszáz hektár területű Balaton-parti üdülőcentrum az utolsó, még állami kézben lévő, az ifjúság üdültetését szolgáló intézmény, ezért fontos szerepet kell betöltenie – mondta Pokorni Zoltán.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.